Az olaj mellett az orosz gáz elleni embargó támogatására is felhívta hazánk figyelmét Ukrajna budapesti nagykövete. Nepop Ljubov a Jelen nevű baloldali hetilap videós csatornájának nyilatkozva azzal érvelt, hogy a háború gyors befejezéséhez a fegyverek mellett szankciókra is szükség van. Tény viszont, hogy az eddig bevezetett bojkottintézkedések nem gyengítették Oroszországot, sőt az Egyesült Államokban elrendelt embargó hatására emelkedésnek indult az olaj világpiaci ára, így az oroszok az utóbbi hetekben kevesebb olajat adtak el, de több bevételük keletkezett – írja az Origó.
Már az orosz gáz elleni embargót is felvetette egy friss interjúban Nepop Ljubov, Ukrajna magyarországi nagykövete – olvasható az Origó cikkében. A Jelen nevű lapnak azt mondta: most az olajembargó van az asztalon, de a gázról is kell beszélni. A nagykövet asszony arra a felvetésre, hogy Magyarország akadályozza a 6. olajembargóról szóló szankciós csomagot, mert az ellentétes a magyar emberek érdekével, úgy felelt: A magyaroknak nemcsak a mostani olajembargót, hanem majd egy gázembargót is támogatni kellene. Az interjúban azt fejtegette Nepop Ljubov, hogy a háború gyorsabb befejezése érdekében egyrészről fegyver, másrészről szankció kell. Szerinte azért fontosak a szankciók, mert ha hatásosak, akkor Oroszországnak egyszerűen technikailag és eszközileg nem lesz lehetősége finanszírozni ezt a háborút, és felgyorsítja az ukrán területről való kivonulásukat is.
[…] Most az olajembargó van az asztalon, de a gázról is kell beszélni, mert olaj meg gáz, ez két olyan dolog, amelyikből Oroszország a legtöbb bevételt kapja
– fogalmazott az ukrán nagykövet. Ugyanakkor erősen árnyalja az ukrán nagykövet felvetéseit a valós helyzet, amire szakértők és vezető uniós politikusok is rámutattak az elmúlt hetekben. Olaf Scholz német kancellár április második felében megerősítette, hogy Németország elutasítja az európai unió által tervezett, oroszok elleni gázembargót. Majd hozzátette, hogy egy ilyen lépés amúgy sem vetne véget az ukrajnai háborúnak, hanem drámai gazdasági válságot okozna Európában, ami munkahelyek millióinak elvesztéséhez vezetne. Közben ugyan változott a német álláspont az uniós politikusok körében növekvő szankciós licit hatására, de továbbra is arról van szó, hogy csak fokozatos elszakadást tud elviselni a német gazdaság, egy azonnali és teljes gázembargó Oroszországgal szemben gazdasági összeomláshoz vezetne.
A napokban Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter is elismerte, hogy az embargó önmagában nem elég, mert nem gyengíti automatikusan Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Ezt mutatja, hogy az Egyesült Államokban elrendelt embargó hatására emelkedésnek indult az olaj világpiaci ára, vagyis Putyin az utóbbi hetekben kevesebb olajat adott el, de több bevétele keletkezett. Az ukrán vezetés azonban a háború kezdetétől folyamatosan követeli a nyugati államoktól az Oroszország elleni teljes kereskedelmi blokádot, főként az energiahordozók bojkottját. Közben olyan incidens is előfordult, mint május elején, amikor Ukrajna bejelentette, hogy felfüggeszti a földgáz tranzitját egy olyan tranzitponton keresztül, amelyen az Oroszországból Európába szállított gáz közel egyharmada halad át. A lépésért Moszkvát okolták, mondván, a szeparatisták által megszállt területen az oroszok egyszerűen átirányítják, saját céljaikra használják a gázt. A múlt héten Magyarországnak üzent az ukrán energiaügyi miniszter tanácsadója, korábbi külügyminiszter-helyettes.
Magyarországnak egyre nő az étvágya az uniós pénzek iránt, ezen felül pedig bármit követelhetnek az Európai Uniótól, utalva az orosz olaj embargóját érintő magyar vétóra. Ez sajnálatos, mivel Ukrajnának van egy erős ütőkártyája: a Barátság kőolajvezeték. Akár valami történhet is ezzel a vezetékkel, de végső soron az ukrán kormány és az elnök dönt politikai kérdésekben, és abban, hogy olyan nyelvezetet használjunk, amit Orbán Viktor is megért.
– fogalmazott Olena Zerkal egy ülésen. A kijelentést megdöbbentőnek és elfogadhatatlan nevezte Menczer Tamás külügyi államtitkár. Szerinte különösen megdöbbentő ez a nyilatkozat annak fényében, hogy Magyarország minden erejével segít a bajban lévőknek. Már több mint 730 ezer ember érkezett ide Ukrajnából, és Magyarország számtalan felajánlást tett az ország, illetve azok megsegítésére, akik hazájukban maradtak.
Forrás: Origo; Fotó: MTI/Mohai Balázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS