Sajtóértesülések szerint Jakab Pétert rövidesen leváltják a Jobbik elnökségéről, miután a teljes pártelnökség és a frakció kétharmada szembefordult vele. Az ügyben összehívták a Jobbik rendkívüli választmányát.
A Metropol úgy értesült, hogy Jakab Péter legutóbbi felelőtlen politikai lépése, miszerint önkényesen büntetőeljárást kezdeményez a párt alelnöke, Potocskáné ellen, jó eséllyel a pártelnök politikai bukását jelenti. A végjáték utolsó fejezete ott kezdődött, hogy néhány napja a pártelnökség szembefordult a pártelnökkel, és hatalmaskodó kabinetfőnökével, Molnár Enikővel. Jakab ekkor már puccsot emlegetett, és több jelenlévő szerint lemondással fenyegetőzött. Minden eshetőségre készen saját kezűleg meg is írta a lemondását. Ezt követően néhány nappal, hétfőn büntetőfeljelentést tett a párt alelnöke ellen. A dunakeszi szervezet elnöke erre hétfő este etikai eljárást kezdeményezett ellene, lényegében a pártelnök felfüggesztését követelve. A legújabb fejlemények szerint már a teljes pártelnökség követeli Jakab Péter távozását. A Metropol úgy értesült, hogy a parlamenti frakció kétharmada máris támogatja őket ebben. Új fejlemény az is, hogy Ander Balázs a választmány rendkívüli összehívását kezdeményezte. A portál szerint ezzel végképp megpecsételődhet Jakab Péter politikai sorsa.
Forrás: Metropol; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok
Facebook
Twitter
YouTube
RSS