Számos jel utal arra, hogy Debrecenben épülhet meg a globális akkumulátorpiac legnagyobb szereplőjének, a kínai CATL-nek a legújabb európai gyártóbázisa – számolt be róla a Világgazdaság.
A közelmúltban több nyilvános csatornán is arra utaló információk jelentek meg, amelyek szerint Magyarországon építhet gyárat a világ legnagyobb akkumulátorgyártó vállalata, a kínai Contemporary Amperex Technology Ltd. (CATL). A dél-koreai üzleti híroldal, a Bloter.net május elején részleteket is megosztott a projektről. Azt írta, hogy a CATL a nemzetközi terjeszkedése részeként egy 200 hektáros területet vásárol Magyarországon üzemtelepítés céljából. A hazai akkumulátorpiacot ismerő forrásokra hivatkozva a lap arról számolt be, hogy a létesítmény Debrecenben valósul meg és a következő európai gyártóbázisa lesz a CATL-nek. A telephely – amely mintegy 20 kilométeres távolságban lehet a kivitelezés alatt álló BMW-gyár helyszínétől – tranzakciója befejeződhetett, a régészeti feltárások is elindultak és a gyár tervezése is zajlik.
A Blotner.net a CATL magyar projektje kapcsán annak a félelmének is hangot adott, hogy a dél-koreai akkumulátorgyártók lemaradnak Kínával szemben a nemzetközi versenyben. A CATL érkezését erősíti, hogy a világ legnagyobb üzleti közösségi hálózatán, a LinkedIn-en a kínai társaság álláshirdetést adott fel, amelyben Debrecent jelölte meg a munkavégzés helyszínének. A már passzív álláshirdetésben villamosmérnököknek kínáltak teljes munkaidős pozíciót. A toborzási leírásból az is kiderült, hogy új üzem építése kapcsán keresnek munkaerőt; első körben a vízellátás és vízelvezetés, valamint a víz- és villamosenergiarendszer általános tervének elkészítéséhez.
Forrás/Fotó: vg.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS