Néhány napja a kommunisták által lerombolt épületekről beszélgettünk az M5 Ez itt a kérdés című műsorában. Szóba került természetesen a Nemzeti Színház, illetve az a Regnum Marianum, amelyet a Városligetben pusztítottak el. Mostani cikkemben megkísérlem felvázolni, miért is volt olyan fontos Rákosiéknak eltüntetni ezt a templomot, és az egyházak, a hit elleni hadjáratban milyen kiemelkedő szerepet játszottak azok a propagandisták, akik a társadalom „elé tárták” a különböző rémtörténeteket, összeesküvéseket. Feltűnik Vásárhelyi Miklós és Gimes, de nem az ’56 után kivégzett Gimes Miklós, hanem egy Gimes György nevű fiatal propagandista, aki szerint a nyugat fizetett bérgyilkosai is feltűntek a Regnum Marianumban. Pócspetri, Mindszenty letartóztatása, majd a templom elpusztítása – ez volt a „mesterterv”. Sajnos véghezvitték, és a templom azóta sem épült vissza az eredeti helyén. Szóval: győztek.
Van egy templom, amelyet sokan ismerünk, de mégsem látunk. Fantomtemplom – gondolhatnánk szomorkásan. Ez a városligeti Regnum Marianum. Vagyis a felszentelt épület hűlt helye. De miért, hogyan is pusztították el? [Igen, tudjuk, hogy más helyszínen építettek templomot, de nem értjük, miért nem az eredeti helyén. Nemcsak mi nem értetlenkedünk, a kérdés időről-időre felmerül.]
A Regnum Marianum papi közössége
Ma már kevesen tudják, de a közösségi adományokból megépült Regnum Marianumot 1931-ben szentelték fel – hogy aztán Rákosiék éppen húsz évvel később lerombolják. „A plébániát az 1903-ban alakult Regnum Marianum papi közössége vezette, amely kiemelkedő munkát végzett az ifjúság nevelésében – erre még ma is boldogan emlékeznek az egykori fiatalok. A közösség az elnyomatás éveiben is kitartott nevelői munkája mellett, és bár tagjai közül sokan börtönbe kerültek vagy kényszerű áthelyezések áldozatai lettek, titokban tovább folytatták munkájukat.” [Új Ember, 1994].
Végh Alpár Sándor író, publicista egyik régebbi, szokás szerint remek cikkében megörökíttette a végzetes esztendőt.
„Ötvenegy nyarán kirándulni vitte a regnumi fiúkat a Pilisbe Tóth János, a templom plébánosa – írta a Magyar Nemzetben. – Éjszakai kirándulás volt, amelynek izgalma vonzotta őket, ám aznap másként alakult minden. Az út felénél a plébános álljt vezényelt, tüzet rakatott, és amikor mindenki letelepedett, jól tagolva, hogy a távolabb ülők is hallják, beszélni kezdett.
Bibliai jelenet volt. Elmondta a fiúknak, hogy a Regnumnak vége. Ez az utolsó kirándulás. Egy hét, talán kettő, és bontani kezdik a templomot. A döntés végleges, a tanácsnál közölték vele. Ott nem szoktak tréfálni. Hang se volt, mikor befejezte.
Távolból bagoly kiáltott, aztán felállt egy fiú, hogy rakjon a tűzre. A fiú, aki akkor felállt, ma plébános Pestszenterzsébeten. Ott volt, átélte az utolsó misét. Megtelt a templom, megtelt az Aréna út, a villamosok leálltak. Furcsa közjáték előzte meg a misét. Nem találták az evangéliumos könyvet. Valaki előző nap emlékként magával vitte. Került persze másik, mégis belerendült a plébános. A kevés bizakodás, hogy hátha mégse, akkor múlt el belőle végleg. Úgy misézett a saját templomában, mintha vendégpap volna. Másnap már pakoltak. A padok a Szondy utcába kerültek, a gyóntatószékek az Ecseri úti Szent Kereszt-plébániára. Az oltárok szobrait, a képeket, a szenteltvíztartókat a fiúk hordták be a Damjanich utca 52.-be, ahol a kultúrterem volt. Utoljára a gipszmakettet vitték át, óvatosan leemelve az üveget. A makett adta a legtöbb biztatást a híveknek. Mutatta, milyen lesz majd egy napon a templom, ha megépül a torony is.
Már nem épül meg, gondolták a fiúk, s még egyszer, utoljára visszanéztek a kapuból. Üresen tátongott, már nem templom volt. Jöhettek a pogányok.”
[Magyar Nemzet, 2002].
A Regnum Marianum 1936-ban. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Ted Grauthof
A templom a vörös rémuralomra emlékeztetett
A templom Rákosiék „útjában állt” – az alapító okirat következő részletéből is látjuk, hogy erre „személyes okuk” is volt:
„Emeljük e templomot, hogy maradandóan emlékeztessen mindenkit a vörös rémuralom borzalmaira, melyeket ránk zúdított egyházunkról és hazánkról megfeledkezett hűtlenség, önzés és gyűlölködés. Emeljük e templomot, hogy a megcsonkítás és anyagi romlás közepette fennen hirdesse és szolgálja az ezer éves integer-Magyarország, a történelmi Regnum Marianum gondolatát.”
A harmadik világháború „ügynökei”
A Regnum Marianum szimbólum volt – és az akkori propaganda szerint egy szövevényes összeesküvés helyszíne. Hiszen Mindszenty József bíboros, hercegprímás és társai itt tervezték kirobbantani a harmadik világháborút – már a Szabad Nép és a többi szennylap szerint. Ez abból az anyagból is kiderül, amelyben Mindszenty elítélését ünnepelték. Az öles cikk címe:
„Életfogytig tartó fegyházra ítélték Mindszentit – A népbíróság ítéletet mondott a nemzet ellenségei felett”.
„Mindszenty a kitörő harmadik világháborúban és annak angolszász győzelemmel történő befejezésével látta beteljesedni terveit. Mindszenty lett volna az ideiglenes államfő, s maga kívánta Habsburg Ottót megkoronázni. A népbíróság megállapította, hogy a magyar dolgozó tömegek gyűlölettel gondolnak a Habsburg uralomra. […] Baranyai Jusztin élenjáró szerepet vitt a legitimista mozgalomban. Mindszenty Baranyaival a Regnum Marianumban lefolytatott tárgyalások során elhatározta, hogy a legitimizmus közül különböző pártokon belül jelöltet képviselőket.”
A szerzőt sajnos nem tüntették fel; könnyen elképzelhető, hogy éppen Vásárhelyi Miklós volt [ismert az az írása, amelyben „féregnek” nevezte a meggyötört, minden lehetséges módon megalázott főpapot], de az is lehet, hogy egy másik későbbi nagyimrés „jegyezte” – Kende Péter, Gimes Miklós és Méray Tibor is a Szabad Nép munkatársa volt. Vagy ahogyan szokás volt, többen összedolgoztak: szerkesztőségi csapatmunka történt.
Gimes György: Fizetett bérgyilkosok a Regnum Marianumban
Érdemes megnézni, hogy az ítéletet megelőző hónapokban, években hogyan is ágyaztak meg ennek az „összeesküvésnek” – jelentős részben ugyanezen propagandisták segítségével. Ez komolyabb kutatómunkát igényel [alkalomadtán szívesen elvégzem], most csak felvillantok pár írást. A most következő már a „Pócspetri-ügy” után, de még Mindszenty letartóztatása előtt született. Szerzője Gimes, de nem Miklós, hanem György. Ha jól sejtjük, az az ember lehetett, akit később „Szemes” fedőnéven beszerveztek. Ekkoriban a Szakszervezeti Ifjúmunkás és Tanoncmozgalom hetilapjának, a Szikrának dolgozott. A cím:
„Fegyveres összeesküvésre biztatja a fiatalokat a fekete reakció – Újabb részletek a klerikális reakció aknamunkájáról”.
Gimes György meg is felelt a címbeli ígéretnek: hosszan taglalta a Regnum Marianumban tartott „agitációs értekezletet”. A kulcsszereplő természetesen Mindszenty József volt, ezt már az írás elején világossá tették: „Ugylatszik, Mindszenty esztergomi palotájában kezdik belátni, hogy »egyszerű« agitációval, sőt lelki terrorral, de még a kiközösítés fenyegetésével sem tudnak eredményt elérni. […]
Ezért »új frontot« nyitnak, fordítanak taktikájukon. Ellenforradalmi lázítás, kis összeesküvő csoportok szervezése. Ez az egyházi reakció új taktikája. Céljaik érdekében még mindig használják Krisztus nevét és a szószékét, de terveik igazi végrehajtását nyugatos katonatisztekre, fizetett bérgyilkosokra bizzák.”
Bátor emberek: házasságkötés 1948-ban a Regnum Marianumban. Forrás: Fortepan.hu
Fizetett bérgyilkosok – a folytatást inkább hagyjuk, talán elég most a lezárást idéznünk:
„Ugylátszik, a katolikus egyház vezetői tényleg nem keresik a megbékélést. Azt terjesztik a fekete reakció ügynökei, hogy Pócspetri csak a kezdet volt. És jön utána a többi. Pócspetri, az eldugott kis faluban valóban sikerült az évtizedekig sötétben tartott népet feltüzelni, de az emberek már itt is tudatára ébredtek tettüknek.
Pócspetri esete nem fog megismétlődni. A magyar nép el fogja tiporni a palást mögé búvó reakciót is. A magyar tömegek azt kiáltják: Elég volt!”
És Vásárhelyi elvtárs munkába indult
Az írás 1948. június 11-én jelent meg. Alig pár nappal azután, hogy Vásárhelyi Miklós megírta egyik leghírhedtebb cikkét [Szabad Nép, 1948. június 6.].
Ez volt az a pamfletszerű anyag, amely a „pócspetri-ügyet” felépítve és továbbgörgetve az egyházak ellen uszított. Meg persze a „tanulatlan”, „képzetlen” vidéki lakosság ellen [talán ismerős lehet a jelenből].
Aki nem ismerné Pócspetri szomorú történetét, annak röviden: „Az egyházi iskola államosítása ellen tiltakoztak a helybéliek, amikor egy rendőr életét vesztette. A bizonyítottan koncepciós statáriális eljárás során húsznál több embert perbe fogtak és két halálos ítélet is született: Királyfalvi Miklóst kivégezték, Asztalos János lelkész büntetését kegyelemből életfogytig tartó fegyházra változtatták.” [Köztársaság, 1991].
„A megjelent ÁVH-katonák Asztalos János plébánost, Som István tanítót és Királyfalvi (Kremper) Miklós adóügyi jegyzőt, Kremper Ferenc napszámost és Vitéz Gábor földművest letartóztatták, a falu felnőttjeinek nagyrészével együtt megverték, hárman később belehaltak sérüléseikbe.”
[Magyar Katolikus Lexikon].
Eskütétel az ÁVH-s zászlóátadáson. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Bauer Sándor
Halálos ítélet, aztán államosítás
Rákosiék nem húzták az időt: 10-én már rögtönítélő bíróság tárgyalta az ügyet, másnap pedig ítéletet hirdettek: „Asztalost és Királyfalvit halálra, Somot életfogytiglani, Krempert 12 év, Vitézt 10 év fegyházra ítélték, Királyfalvit aznap éjjel fölakasztották (a bpi Rákoskeresztúri temető 298. sz. parcellájában földelték el, jeltelen sírban); az akasztásra vezetett plnos büntetését Tildy Zoltán köztársasági elnök életfogytiglani fegyházra változtatta.” [Magyar Katolikus Lexikon].
Az ügy a propaganda-kampány fontos eleme volt, ennek megfelelően június 16-án a „nemzetgyűlés” államosította az egyházi iskolákat. Ehhez „kellett”, de legalábbis „nem ártott” „egy Pócspetri”.
Vásárhelyi és az egyházi reakció
Látjuk, hogy Gimes György fenti írása 11-én, a halálos ítéletek kihirdetésének napján jelent meg. Néhány részlet Vásárhelyi június 6-i cikkéből. Először a cím:
„Vér tapad fekete reakció kezéhez – A pócspetri plébános által felizgatott tömeg tüntetésén egy volt horthysta zászlós meggyilkolta Takács Gábor rendőr őrvezetőt”.
„[…] A plébános uszít, sikkaszt, feketézik – Asztalos János 1945-ben került a községbe, miután előbbi állomáshelyéről, Hajduhadházáról fasiszta múltja miatt jobbnak látta a felszabadulás után azonnal elkotródni. Néhány hónap múlva megszaporodtak a gazdag falusi plébánia lakói.
Odajött anyja, húga, sógora és az egész pereputty ott élősködött a szerencsétlen, visszamaradott, lelki terror alatt nyögő pócspetri parasztok nyakán.”
A terror megindult. Pócspetri-ügy, államosítás, Mindszenty letartóztatása és elítélése, majd jöhetett a játszma utolsó lépése, a templom lerombolása.
Vásárhelyi cikke a Szabad Népben
Beomló falak és halott munkások
A következő, most újraközölt, múltidéző cikk már 1957-ben jelent meg az emigráns Szabad Magyarságban: „A kommunista párt elhatározta, hogy lebontatja a több millió pengős költséggel épített Regmim Marianum templomot és annak helyére állítja fel a Sztalin-szobrot. A templomot azonban régi szolidsággal építették. A falak erősek voltak és nem használt a legjobb betonvágó gép sem.
Erre elhatározták, hogy a falakat robbantani fogják. A beomló falak között 25 munkás lelte halálát. A bontás naponta halálos áldozatokat követelt. Hiába ajánlottak magasabb béreket, senki sem jelentkezett. Végül is kényszermunkásokat rendeltek ki a bontáshoz, amely fél esztendeig tartott.
Végül teherautók százai jelentek meg, hogy elvigyék a Regnum Marianuni törmelékeit. A következő tavasszal ugyancsak autók százai hozták a szovjetből származó vörös márványtömböket, hogy azokon felállítsák Sztálin József szobrát.”
Igaz vagy sem, talán nem is fontos. Mint minden „jó” történetben, itt is az üzenet a lényeg, hiszen a munkások halála [bármennyire is sajnáljuk őket emberileg] akár szimbolikus is lehetne.
Ahogyan az is üzenetértékű, hogy a Regnum Marianumot sohasem építették újra az eredeti helyén. Rákosiék, Vásárhelyi Miklós, Gimes György és a többiek kétségtelenül megtették a magukét. El akarták tüntetni a templomot és végül sikerrel jártak. A többi – sajnos – történelem.
Folytatjuk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS