A Magyar Nemzeti Médiaszövetség felszólította Vicsek Ferencet, hogy távozzon a közéletből, miután a baloldali közszereplő vállalhatatlan kijelentéseket tett a magyar gyerekekkel kapcsolatban a szombati magyar–angol mérkőzést követően.
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) megdöbbenve értesült Vicsek Ferenc korábbi televíziós műsorvezető-szerkesztő, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége alelnöke szélsőséges, alpári megnyilvánulásáról, amelyre a közösségi médiafelületén ragadtatta magát – írta a Magyar Nemzethez eljuttatott közleményében az MNMSZ.
Mint ismert, Vicsek Ferenc a szombati magyar–angol labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Az MLSZ túljárt a FIFA eszén, rasszista fiatalkorúakkal töltötte meg a Puskás Arénát, ha már a rasszista felnőtteket kitiltották.”
Vicsek, akinek MÚOSZ-alelnökként példát kellene mutatnia a médiában elvárható etikus és felelősségteljes magatartásból megnyilvánulásai során, egyetlen mondattal megbélyegzett jószerével egy egész nemzedéket, rendkívül súlyos váddal illette a magyar–angol Nemzetek Ligája-mérkőzésre az ország minden részéről összesereglő nyolc-tíz-tizenkét éves gyerekek tízezreit
– áll a közleményben. Az MNMSZ szerint Vicsek Ferenc rasszistának bélyegzett olyan magyar iskolásokat és ifjú sportolókat, akiknek a többsége valószínűleg nem is ismeri ezt a szót, sem a jelentését.
Pusztán azért, mert egy futballmeccsen egy részük nemtetszésének adott hangot az ellenfél pályára nem illő politikai demonstrációja láttán, amit számos stadionban rendszeresen kifütyülnek, hiszen nem oda való. Tették mindezt trágárság, vállalhatatlan megnyilvánulások nélkül, olyan hagyományos formában, amellyel futballszurkolók számtalan alkalommal szenvedélyesen, de szalonképesen tiltakoznak, ha például egy játékos sérülést színlel, időt húz, egy játékvezető szerintük tévesen ítél és így tovább
– tették hozzá.
Felfoghatatlan, hogy egy magyar médiaszereplő, újságíró-szövetségi vezető nem a mérkőzésen fantasztikus hangulatot teremtő, minden jó érzésű ember elismerését kivívó és szívét megdobogtató magyar gyerekeket védi, hanem a brit média szélsőséges megnyilvánulásain is próbál túltenni, és éppen, hogy gyalázza a lelátón varázslatos látványt nyújtó, piros-fehér-zöldbe öltözött fiatalokat, és a védelmére egyáltalán nem szoruló abszurd nemzetközi szankciók és a provokatívan a pályán demonstráló angol játékosok mellé áll (esetleg térdel)
– értékelte a médiaszövetség Vicsek Ferenc szavait. Az MNMSZ-nél úgy vélik, Vicsek szenvedélye és indulata felfoghatatlan. Mint írták, kénytelenek azt gondolni, hogy a MÚOSZ alelnöke féktelen dühét a magyar alsó és felső tagozatos általános iskolásokkal szemben fokozta, hogy a magyar labdarúgó-válogatott legyőzte Angliát a Puskás Arénában szombat este.
A baloldal egyes közszereplőinek deklaráltan fájdalmas hírt jelent egy-egy magyar sportsiker
– emlékeztetett az MNMSZ. Kifejtették: ha próbálnak is együtt érezni a magyar győzelem okozta gyászban Vicsek Ferenccel, példátlan és minősíthetetlen kirohanása a magyar gyerekek, mindannyiunk gyermekei, unokái, testvérei, unokatestvérei ellen védhetetlen, amire a legfőbb bizonyíték, hogy azóta ő maga is törölte a posztot, tehát már ő is elhatárolódik saját elfogadhatatlan szavaitól. Ez azonban nem elég.
Aki ilyet tesz, az távozzon a közéletből, a médiából és a baloldali MÚOSZ-ból is, ha lehet, azonnal
– követelte az MNMSZ.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS