Politikai hullarablás zajlik a Jobbikban – jelentette ki Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, országgyűlési képviselője szerdán, az M1 aktuális csatornán. A politikus azt is kifejtette, hogy megítélése szerint a jelenlegi balliberális ellenzék nemhogy kormányzásra, de még ellenzéknek is alkalmatlan.
Novák Elődöt annak kapcsán kérdezték, hogy kedden az Országgyűlésben “parizeus” feliratú, Jakab Péterre mutató táblát tartott a Jobbik frakcióvezetőjének felszólalása alatt. Az egykor a Jobbikban politizáló Novák Előd elmondta, hogy nem asztisztálhat “biodíszletként” Jakab Péter “ámokfutásaihoz”, és tiltakoznia kell azon “álszent, farizeus” politikával szemben, amelynek keretében Jakab Péter folyamatosan a “nép szegénylegényének” próbálja beállítani magát, miközben több mint 2,6 millió forintos havi fizetést kap az egyéb juttatásokon felül. Úgy fogalmazott:
fájó látni, hogy politikai hullarablás zajlik a Jobbik megmaradt tetemén.
Álláspontja szerint a pártban mindenfajta politikai elvszerűséget nélkülözve marakodnak a Jobbiknak járó párttámogatáson. Novák Előd azt mondta, a Jobbik “köpönyegforgatásával szemben” a Mi Hazánk konstruktív, értékalapú politikát kíván folytatni. Erre példaként hozta törekvésüket a rendszerváltás előtti ügynöklisták nyilvánosságra hozatalára, a kommunista luxusnyugdíjak megvonására vonatkozóan. Karácsony Gergely főpolgármesternek az ellenzéki összefogás választási teljesítményét bíráló szavaira reagálva Novák Előd úgy fogalmazott:
a jelenlegi balliberális ellenzék nemhogy kormányzásra, de még ellenzéknek is alkalmatlan.
A Mi Hazánk alelnöke szólt arról is, hogy pártja szerint az idejétmúlt politikusi privilégiumnak, a mentelmi jognak véget kell vetni, és egy hétpontos, politikusbűnözés elleni csomagot állítottak össze.
Forrás: MTI; Fotó: parlament.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS