Globális kihívások fenyegetik a nemzetállamok létét – jelentette ki a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kurátora a szervezet csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Fricz Tamás azt mondta: az utóbbi hetekben globális szervezetek, mint a Világgazdasági Fórum (VF), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Unió arra törekszenek, hogy a nemzetállamok fölé kerüljenek.
A világ legnagyobb gazdasági társaságait tömörítő VF májusi tanácskozásán azt lehetett tapasztalni, hogy egyfajta neomarxista, neoliberális, újfajta kommunizmus, a világkormányzás bevezetése a céljuk. Bankvezérek azt is javasolták, hogy a készpénzt világszerte fel kellene váltani jegybanki digitális valutával, ami a polgárok alávetését jelentené
– közölte. Ezzel egy időben zajlott a WHO közgyűlése – folytatta –, amelyen azt javasolták, hogy pandémiás kérdésekben a WHO-nak át kellene vennie a nemzeti kormányok feladatkörét és a szervezet elnöke dönthetne az egyes országokban bevezetendő intézkedésekről, a többi között a kötelező világoltásról is.
A javaslatot szerencsére nem fogadták el
– mondta a CÖF-CÖKA kurátora.
Az Európai Unió pedig az elmúlt időszakban minden erővel arra törekszik, hogy konszenzuális döntés helyett többségi döntési mechanizmust vezessen be, amelynek célja egy szuperföderális Európa létrehozása
– fogalmazott.
A CÖF-CÖKA támogatja a magyar kormány nemzeti szuverenitást védő politikáját
– hangoztatta Fricz Tamás.
Fontos lenne tudni, hogy honnan kapják a pénzt az NGO-k
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász úgy vélekedett, hogy aggodalomra ad okot az NGO-k (kormányoktól független szervezetek) térnyerése az Európai Unióban.
Ezek a többnyire az unión kívülről érkező forrásokból működő szervezetek nemcsak a magyar szuverenitásra, hanem az unió szuverenitására is veszélyt jelentenek
– tette hozzá.
A CÖF-CÖKA ezért támogatja azt a jogszabályt, amely szerint az Állami Számvevőszék ellenőrzési jogosultsága kiterjed az NGO-kra, utóbbiak pedig kötelesek elszámolni a forrásaik eredetével
– emelte ki a civil szervezet szóvivője. Azt javasolják az Európai Bizottságnak (EB), hogy vagy szüntessék meg a közvetlen kapcsolatot az EB főigazgatóságai és az NGO-k között, vagy teremtsék meg annak lehetőségét, hogy a tagállamok törvényhozásai is delegálhassanak a főigazgatóságok mellé egy-egy tagállami civil szervezetet.
Az Európai Parlamentben pedig meg kell teremteni a szuverenista civil szervezetek lobbizásának lehetőségét is
– jelentette ki ifj. Lomnici Zoltán.
Az az érdekünk, hogy kimaradjunk a háborúból
Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke közölte: a magyar kormány az Európai Uniónak az orosz olaj embargójáról szóló döntésekor elérte, hogy az “egy mindenkiért, mindenki egyért” elve érvényesüljön. Hozzátette: a CÖF-CÖKA a háborúra nemet, a békére igent mond.
A megtámadott nemzetnek joga van védekezni, az agressziót elszenvedőknek pedig olyan segítséget kell nyújtanunk – fegyverek küldése nélkül –, amely nem eszkalálja a háborút. Vagyis a háborúból ki kell maradnunk, és az az érdekünk, hogy a nagyhatalmak konfliktusai ne áztassák vérrel Európát
– mondta a CÖF-alapító.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS