Rossz ötletnek tartja Karácsony Gergely főpolgármester spórolási javaslatát a Fidesz budapesti elnöke. Láng Zsolt szerint ez egy Brüsszelben kitalált trend, és a magyar kormány nem ezt az utat választja. A Fidesz budapesti elnöke, aki egyben a Közép-Magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos is, a TV2 Mokka című kedd reggeli műsorában elmondta, hogy a kormány a kezdetektől a magyar emberek energiabiztonságát tartotta szem előtt, és az ukrajnai háború hatásait szeretné csökkenteni, hogy ne az emberek fizessék meg a háború árát.
Azt látjuk, hogy ebben a kérdésben a főpolgármester úr és a fővárosi vezetés ahelyett, hogy a kormány mellé állna és a budapestieket ugyanúgy megvédené (…), ehelyett elkezd olyan ötleteket bevetni, ami szerintem nemcsak nincs leegyeztetve, de a budapesti lakosság többségének ellenkezését válthatja ki
– fogalmazott Láng Zsolt. Kitért arra is: az elhibázott szankciópárti brüsszeli politika miatt az energiaárak a négyszeresükre vagy az ötszörösükre nőttek, míg Magyarországon a rezsicsökkentésnek köszönhetően továbbra sincs szükség megszorításokra. Hozzátette: Karácsonyék spórolási javaslata az emberek megszokott életét tenné tönkre, és senkinek nem lehet az az érdeke, hogy a város élete felforduljon.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS