Eldőlt, hogy a kazahok kétszeres bajnoka, az FC Tobol lesz a Fradi első ellenfele a Bajnokok Ligája-selejtezőkben. A Kosztanaj városához köthető klub a kazah bajnokság legjobbjait előzte meg az előző idényben, és sem a klub szakmai ügyekért felelős vezetője, Hajnal Tamás, sem pedig Sztanyiszlav Csercseszov nem tartja könnyű ellenfélnek. A több remek idegenlégióst is foglalkoztató klub ellen július 5-én vagy 6-án lép először pályára a Ferencváros.
A Fradi háza táján egyre jobban elvárt a tisztes nemzetközi kupaszereplés, amit leginkább egy BL- vagy EL-csoportkörben érez relevánsnak a klub. A napokban a Fradi körül már nagy volt a kíváncsiság, hogy vajon ki ellen kezdi meg a Bajnokok Ligája-selejtezőket és a menetelést a hőn áhított csoportkör felé. Egyáltalán nem kapott könnyű feladatot a Fradi – a mai nap Hajnal Tamás fogalmazta meg a legjobban, hogy miért.
Egy olyan bajnokcsapatról beszélünk, amely az ország két nagy együttesét, az Asztanát és a Kajrat Almatit is meg tudta előzni, ez mutatja az erejüket. A Tobol keretében több idegenlégiós is van. Fontos megemlíteni, hogy a kazah bajnokság jelenleg is zajlik. Mire elérkezik a mi mérkőzésünk, addig a kazahok három fordulót is le fognak még játszani, vagyis a Tobol játékosai ritmusban lesznek, míg nekünk ez lesz az első tétmérkőzésünk. Fel kell mérnünk a Tobol erejét, képességeit, megfelelő koncentrációra lesz szükség, hogy a két mérkőzés során a mi javunkra dőljön el a továbbjutás. Emellett szervezési szempontból is komoly feladat vár ránk, az időeltolódás mellett egyelőre azt sem tudjuk, hogy mely helyszínen, melyik stadionban kerül sor a találkozóra, és ott milyen lesz a pálya borítása. Elképzelhető, hogy műfüvön kell játszanunk
– nyilatkozta a Fradi.hu-nak a klub sportigazgatója.
A decemberben érkezett orosz trénerrel sikerült a Fradinak az első helyen befejeznie a bajnokságot, ugyanakkor az igazi főpróba most fog elérkezni, hiszen kifejezetten a nemzetközi kupaszereplés miatt igazoltak neves, külföldi edzőt az Üllői útra. Rebrov és Stöger után tehát Csercseszovnak is meg kell mutatnia a tudását mindjárta nyár elején. Természetesen az orosz tréner is megszólalt az ellenfélről és a csapat háza táján alakuló felkészülésről.
Ebből az ötösből közel azonos erősségű ellenfelet kaphattunk, de azért Kazahsztán egy kicsit messzebb van. Hajnal Tamás sportigazgatóval és Miroszlav Romascsenko másodedzővel is beszéltem már. Amellett, hogy feltérképezzük az ellenfelet, a kiutunkat is alaposan meg kell szervezni az idegenbeli első mérkőzésre. Problémát okozhat ugyanis a többidőzónás eltolódás és a hosszú utazás
– vélekedett a vezetőedző a Fradi.hu kérdésére. Csercseszov szerint már Kazahsztán sem tartozik a gyengébb focinemzetek közé.
A Tobolt ismerem. Kazahsztánban is játszottam már mérkőzést az orosz válogatott szövetségi kapitányaként, nem volt egy könnyű meccs. Már a kazahok is képesek jó focit játszani, a világ minden tájáról érkeznek oda légiósok. Az ottani bajnok sem fogja könnyen adni magát. Alaposan fel kell készülnünk
– tette hozzá az orosz szakvezető.
A felkészülésünket taktikailag most már a Tobolra hangoljuk, de az erőnléti programunkon nem kell változtatni, az megy tovább az eredeti tervek szerint
– mondta Sztanyiszlav Csercseszov, aki utoljára a lengyel Legiánál szerepelt klubedzőként a nemzetközi kupaporondon, 2015. október 22-én, a Legia–FC Bruges Európa Liga-csoporttalálkozón.
Alig várom, hogy újra európai kupameccsen szerepeljünk. A célunk természetesen a Bajnokok Ligája, de egy újabb főtáblás szereplésnek is örülnénk, viszont most a Tobol-meccs a legfontosabb. Senki sem fogja a továbbjutást ajándékba adni
– zárta gondolatait Csercseszov.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS