Az Európai Bizottság nyitott a kérdéses ügyek rendezésére. A tárgyalások két síkon haladnak: egyrészt az operatív programok finanszírozását lehetővé tevő partnerségi megállapodás megkötésével, másrészt pedig a koronavírus-járvány gazdasági hatásait ellensúlyozni kívánó helyreállítási alappal kapcsolatban – tájékoztatta Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter pénteken, Brüsszelben az MTI-t.
A miniszter elmondta: brüsszeli látogatásnak az volt a célja, hogy felvegye a kapcsolatot a bizottság illetékes tisztségviselőivel. Mint mondta, mindkét ügyben van esély arra, hogy a felek az év végéig megállapodást kössenek, és megérkezzenek az első uniós források. Elmondta: az operatív programokra vonatkozóan a tárgyalások szakértői szinten is jól haladnak, a helyreállítási alap terén – ami informálisan összefüggésben van a jogállamisági kondicionalitási mechanizmussal – a magyar kormány mindig is készen állt a kompromisszumra. Hozzátette, hogy ezen a téren “a bizottság esetében vannak olyan elvárások, ahol tisztázni kell, hogy egészen pontosan mire gondolnak”. Navracsics Tibor elmondta, hogy a közbeszerzések és a korrupció kapcsán több esetben arról van szó, hogy a statisztikai adatok nem egyeznek, ezeket kell összehangolni. Példaként említette, hogy a testület korábban kifogásolta, hogy a közbeszerzési eljárásoknál túl nagy az aránya azoknak az eseteknek, ahol csak egy ajánlattévő van.
A mi adatink szerint viszont ez a szám az uniós átlag körül van, vagy adott esetekben alatta
– jelentette ki. Hozzátette: a kormány jogszabály-változtatást tervez annak érdekében, hogy ezt az arányt még lejjebb lehessen szorítani. A miniszter arra is kitért, hogy a korrupciós bűncselekményeknél vannak olyan területek, amelyekről a bizottság úgy gondolja, hogy külön kéne szabályozni, pedig ezeket már más tényállások alapján büntetik. Közölte: az egyik uniós tisztségviselő azt szorgalmazza, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, míg maga a főügyész, Laura Codruţa Kövesi nemrég arról beszélt, hogy kiválóan működik együtt a magyar hatóságokkal. Navracsics Tibor azt is elmondta, hogy a bizottsággal történő megbeszélései során “kifejezetten politikai feltételekkel nem találkozott”, de politikai világnézettől függően vannak együttműködőbb és kevésbé együttműködő biztosok.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Facebook
Twitter
YouTube
RSS