Valami nagyon nincs rendben az unióban, valami hibádzik jó néhány politikus fejében. Moralizálnak, utópiát álmodnak, miközben lábon lövik Európát. Komolyan hisz bárki is abban, hogy előremutató az, amit a tegnap véget ért uniós csúcson kiötlöttek? Ha letekerjük az orosz gázt, télen meg befagy a fenekünk, akkor valóban beköszönt a világbéke? Ha gyorsan búcsút mondunk az olcsó fosszilis energia korszakának, akkor fegyvernyugvás lesz? Ha bevesszük az ukránokat az uniós klubba, pontosabban beengedjük őket az előszobába, akkor tényleg együtt vágtatunk majd az örök béke irányába? És itt, ezen a pacaszerű ponton merül fel a miértre vonatkozó kínzó kérdés.
Szankciókkal nem fog menni, ahogy a tagjelölti státusz sem visz közelebb minket a békéhez, ugyanakkor félő, hogy az utóbbi egy pótcselekvés, ami ráadásul könnyen lehet, hogy végül az ukránok átverése lesz.
Tagjelölt lett Ukrajna
Lehet-e gyorsított eljárással uniós tag Ukrajna? Nem.
Közelebb kerültünk-e a békéhez azzal, hogy Ukrajna tagjelölt lett? Nem.
Ahogy a szankciós politika is csak Európa versenyképességét rontja, de emiatt senki nem fogja letenni a fegyvert.
Akkor meg miért?
Nagyon hosszú, soklépcsős folyamat valódi taggá válni. Tudnának erről mesélni a szerbek vagy az albánok; előbbiek tíz, utóbbiak nyolc éve várakoznak. A tagjelölteknek ugyanis alkalmassá kell tenniük a jogrendszerüket arra, hogy átvegyék a közösségi jogot, de hiába erőlködnek, ha nincs fogadókészség.
Nem is beszélve a demokratikus követelményekről vagy éppen az emberi jogokról, ami – valljuk be – évtizedek óta rendszerszinten sérül Ukrajnában. Gondoljunk csak a kárpátaljai magyarokra! Ahogy az ukrán sajtószabadság finoman szólva sem éri el az európai kívánalmakat, úgy a plurális verseny is hagy maga után kívánnivalót.
És mintha a politikusok egy része sem nagyon hinne az egészben.
Ahogy Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatója kitűnően összefoglalta:
Clément Beaune, Franciaország európai ügyekért felelős államtitkára a csúcs után is hangsúlyozta: Ukrajna számára semmiféle gyorsított tagfelvételi eljárást nem kezdeményeznek. Alexander De Croo belga miniszterelnök szerint a tagjelölti státusz megadása fontos szimbolikus lépés, azonban Ukrajnának hosszú utat kell még bejárnia. António Costa portugál miniszterelnök még borúlátóbb, ő tegnap arról nyilatkozott, Ukrajna EU-tagsága alááshatja az európai integrációt, és támogatás helyett csapdaként szolgálhat majd Ukrajna számára is. Végül Edi Rama albán miniszterelnök arra hívta fel az ukránok figyelmét, hogy jobb, ha nem táplálnak illúziókat a tagjelöltséggel kapcsolatban, hiszen országa már kilenc, a szomszédos Észak-Macedónia pedig 17 éve tagjelölt. Rama egyenesen azt állította, hogy a csatlakozási folyamat teljes mértékben átverés, ahol mondvacsinált okokra hivatkozva halogatják a döntéseket.
Szóval az ostoba döntések mellett a képmutatás is jellemző az unióra.
De a miértekre továbbra sem kaptunk valódi választ.
Az eurofil politikus prototípusa
Miután a hagyományos európai jobb- és baloldali politikai pólusok végleg összekuszálódtak, ideje megismerkednünk egy új politikus prototípussal! Egy olyannal, aki tényleg hisz abban, hogy a több unió fegyvernyugváshoz vezet. Aki annyira, de annyira szerelmes az unióba, hogy valóban bízik abban, hogy a tagjelölti státusz miatt majd visszavonulnak az oroszok.
Íme az eurofil politikus, aki a miértről tehet!
Ő az, aki minden politikai közösségben felbukkan, legyen az kereszténydemokrata, vagy szocialista, liberális, vagy zöld, igazikonzervatív, vagy szociáldemokrata. Mindegy az ideológiai máz, hisz a lényeg az örök béke, a világpolgárság és az egységesülő Európa feltétlen szeretete.
Utópista ő, s mint utópistát, nem érdekli, hogy mit akarnak az emberek. Sőt! Az általa megálmodott világ, azaz a lehetséges világok legjobbika totálisan független a valóságtól.
Az eurofil politikus szerelmes az intézményekbe, de ki nem állhatja az embereket.
És végül az eurofil politikus éjjelente az Európai Egyesült Államokkal álmodik. Aztán reggel felkel és nekilát megoldani (ha nem is a világ), de legalább a kontinens összes problémáját. A béke és a háború kérdését is…
Ők erőltetik az öngyilkos szankcióspolitikát és ők azok, akik a tagjelöltségtől fegyvernyugvást remélnek.
Mi motiválja az eurofil politikust?
Az eurofil politikus szájában ott van a hatalom édes íze. Az unió intézményrendszereinek vezetői jellemzően a saját nemzetállamukban kiszuperált, vagy valami egyéb ok miatt kiszorult politikusok. (Persze akad azért kivétel.) Az unió intézményében hivatalban lévő eurofil politikus általában vagy egykori, megbukott nemzetállami vezető; vagy a saját pártjuk által valamilyen ok miatt parkolópályára tett személy; esetleg a „jövő embere”, aki kapcsolatokat építeni érkezett, hogy azután majd a saját hazájába hazatérve ismét, vagy először megmérettesse magát.
Egyeseknek ugródeszka, másoknak olyan mentsvár, ahol türelemmel kivárhatják azt az időt, míg újra lehetőségük lesz nemzetállami politikai karrierre; és megint másoknak a politikai pályafutásuk utolsó állomása. Nos, az utóbbiak állnak legtávolabb a valóságtól.
Az eurofil politikust igazából erről a pontról, mondhatni, hogy negatív definícióval lehet leírni és megérteni. Mert amellett, hogy betegesen szerelmes az unióba és védi az abból fakadó hatalmát, sok-sok tagadás jellemzi létét. A valóság mellett tagadja a nemzetállamot, elveti annak organikus hagyományait, nem érzi és nem is akarja megérteni az élő közösség szellemének érzelmi és logikai válaszait. Képtelen különbséget tenni az unió és Európa között. Nem a hús-vér embert látja, csupán a bürokratikus, jogi és hatalmi struktúrát. Így bármilyen probléma merül fel, több uniót kiállt.
De igaz rá az is, hogy teljes mértékben elszakadt a valóságtól, az állampolgárok vágyaitól, céljaitól, véleményétől, így annak képviseletére abszolút alkalmatlan.
És végül, habár tökéletesen meg van róla győződve, hogy a kizárólagos jót és az alternatíva nélküli helyes utat képviseli, eközben nem veszi észre, hogy milyen könnyen ki tudja használni őt a globális nagytőke tulajdonlója, a multinacionális cégek vezetőinek légiója, vagy a spekulatív, minden produktum nélkül működő üzleti körök képviselője. Így vagy naiv hitben letöltött jólét, vagy az unió integrációjának ideájában elvakult szűk látókörű gyűlölködés vár rá a jövőben. Esetleg a nagytőke ostoba bábja, vagy kiszolgálója lesz végül ő.
Egy biztos, ameddig ennek a politikusi prototípusnak a vágyálma teljesül, addig nem kerülünk közelebb a békéhez, ahogy az egyes kormányfők nyilatkozatai is arra utalnak, hogy a tagjelölti státusz inkább szimbolikus pótcselekvés, mint valódi megoldás.
Vezető kép: Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtótájékoztatót tart Kijevben 2022. április 20-án. Fotó: Sergei SUPINSKY/AFP
Facebook
Twitter
YouTube
RSS