Időközi önkormányzati választást tartanak a VII. kerületben, a Kétfarkú Kutya Párt riportere pedig felkérdezte a DK önkormányzati képviselőjelöltjét arról, hogy mik a tervei a körzetében, fogja-e támogatni a Liget City projektet, amihez a kerület építési szabályzatát kellene módosítani, de mivel a momentumosok ebben nem partnerek, a kerület polgármestere levette egyelőre a napirendről a kérdést. A 22 éves Jenei Kevinnel viszont már meg tudják szavazni, ezért is érdeklőtt a Kutyapárt erről, de miután az egyébként politológiát tanuló fiatalember nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésükre, megkapták, hogy propagandisták.
Értjük mi, hogy kellenek a fiatalok a politikába, de azt már kevésbé, hogy miért minden áron. A DK erzsébetvárosi önkormányzati képviselőjelöltje ugyanis bebizonyította, hogy hiába a kerület vagyonkezelő cégének a felügyelőbizottsági tagja, a párt kisokosából ellesett monológon kívül önálló véleményalkotásra képtelen. Jeneit ugyanis standolás közben a Kétfarkú Kutya Párt riportere találta meg és teljesen általános, a kerület életét érintő kérdéseket tett fel neki, sőt, még arra is lehetőséget adott a fiatal politikuscsemetének, hogy elmondja azt a betanult szöveget, amit szeretne. Ezzel a lehetőséggel élt is Jenei, de érdemi kérdésekre nem akart válaszolni. A riporter viszont nem hagyta annyiban, próbált valamit azért kiszedni a képviselőjelöltből, de csak azt a választ kapta, hogy ő is csak egy propagandista. Egy aktivista pedig úgy próbált a jelölt segítségére sietni, hogy azt mondta, azért nem válaszol, mert nem olyan rutinos politikus még és össze fogják vágni a mondatait.
Pedig a kérdések relevánsak voltak, ugyanis Jenei bejutása a testületbe eldöntheti, hogy a Damjanich, Rottenbiller, Bethlen Gábor és Dembinszky utca által határolt tömb teljesen átalakul-e. Jelenleg itt a Sparnak van egy üzlete, ennek a helyére épülne egy gigantikus lakó- és irodanegyed. Ehhez azonban módosítani kellene a kerület építési szabályzatát. A javaslatot az év elején már be is terjesztette a képviselő-testületnek Niedermüller Péter polgármester, de végül tárgyalás nélkül levette a napirendről – emlékeztetnek. A Momentum képviselői ugyanis nem támogatták az elképzelést, nélkülük pedig nincs többsége a városvezetésnek, amióta a bitcoin-bányászatba két éve belebukott DK-s Borka-Szász Tamás helyére a veszélyhelyzet miatt nem lehetett új embert választani. Ám ha győz a 22 éves DK-s Jenei, a testület már meg tudja szavazni a javaslatot.
Forrás: Mandiner; Fotó: videókivágás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS