Az államalapítás ünnepe alkalmából tartott rendezvények kommunikációs ügynökségének közleménye szerint augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín és hamisítatlan fesztiválhangulat várja a látogatókat. Az államalapítás ünnepén pedig Európa legnagyobb tűzijátékát tekinthetik majd meg az érdeklődők.
A négynapos fesztiválon idősek és fiatalok, családok és baráti társaságok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való programot – írták. Idén sem maradnak el a hagyományos állami programok: a tisztavatás, a légiparádé, a zászlófelvonás és a Szent Korona-látogatás, miként az egyházi események, az ünnepi szentmise és a Szent Jobb-körmenet sem. Ezek mellett viszont a Szent István-napi rendezvények számos egyéb kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget is kínálnak.
Könnyűzenei koncertekkel várja majd a látogatókat a Szabadrét Fesztivál, a Retró Tabán színpada, a Road Movie Live és az Utcazene Fesztivál. Az Operett Korzó fülbemászó slágerekkel, a Panoráma Classical pedig klasszikus zenei előadással várja az érdeklődőket. A legkisebbek és szüleik a Varázsliget színes programkavalkádján szórakozhatnak. Idén is megnyitja kapuit a Magyar Ízek Utcája, lesz Csárdafesztivál, az úgynevezett street foodok kedvelőit a Food Truck Show várja. A magyarországi megyék és települések előtt a Városok sétányán, a magyar történelem legnagyobb hősei előtt a Hősök útja programjain tiszteleghetnek az érdeklődők. Idén is megrendezik a hagyományos népi kultúra legkiemelkedőbb alkotásainak seregszemléjét, a Mesterségek ünnepét. Számos program várja a divat és a dizájn szerelmeseit is a Bálnában és a Nehru-parton.
Az ünnepi rendezvénysorozat csúcspontja Európa legnagyobb tűzijátéka lesz, amelyet a hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án, szombat este tartanak
– ismertette az ügynökség. Az egyes programokról és rendezvényekről tájékozódni lehet a folyamatosan frissülő szentistvannap.hu weboldalon – olvasható a közleményben.
Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS