Külön nyomozócsoport vizsgálja a hétfői VI. kerületi házomlás ügyét – erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-nek.
Csécsi Soma elmondta: továbbra is foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt zajlik a nyomozás. Már 31 tanút hallgattak ki: 23-an az építkezésen dolgozók közül kerültek ki, a többi tanú között pedig két sérült is van. A balesetnek továbbra is négy sérültje van: három ember könnyebben, egy életveszélyesen sérült meg. A rendőrség építész-statikus és orvosszakértő bevonásával vizsgálja az ügyet.
A Jókai utca 1. szám alatti épületet a lakóknak el kellett hagyniuk. A kerületi rendőrök élőerővel is biztosítják, hogy senki ne menjen vissza a házba
– ismertette a szóvivő.
Hétfő délelőtt leomlott és az utcára zuhant az átalakítás alatt álló Jókai utcai ház párkányfala, a balesetben négyen megsérültek, több parkoló jármű összetört. A VI. kerületi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS