Portálunk is beszámolt róla, hogy hétfőn a terézvárosi Jókai utcában – feltehetően a nem megfelelő konstrukció miatt – leomlott egy épület homlokzata. A balesetben súlyosan megsérült egy 26 éves balerina is, aki az Operettszínház felé tartott párjával egy táncpróbára. A nőt párja a por leülepedése után a törmelékek alatt, eszméletlenül találta meg.
Mint ismert, az Operett táncosát súlyos koponya- és gerincsérüléssel az intenzív osztályra szállították, ezt követően gépekre kötötték. Azonban jó hír is érkezett, a legfrissebb információk szerint kikerült a kómából – számolt be a Ripost. A lap cikke kitért arra is, hogy a balerina párja könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A lapnak elmondta, hogy a barátnője fejsérülését stabilizálták, de a gerince is sérült, így az is lehet, hogy lebénul mind a két lába. A Budapesti Operettszínház Kiss-B. Atilla főigazgató kérésére hétfő délután imaláncot indított a Mária Rádióban, amelynek során minden nap a hallgatókkal együtt egy emberként imádkoznak kollégájuk gyógyulásáért.
Forrás: Ripost; Fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS