A magyar női vízilabda-válogatott szombaton este nyolckor negyedszer játszhat világbajnoki finálét. A csapat két pokolian nehéz meccset vívott az ausztrálok, majd a hollandok ellen, amelyeken – ahogy Magyari Alda kapus mondta – belehaltak a vízbe. A döntőben az amerikaiak ellen valószínűleg ez sem lesz elég – de ahogy az eddigi játékot láttuk, ez a kis áldozat meg se fog kottyanni nekik. (Az nso.hu videóján Leimeter Dóra és Magyari Alda nyilatkozik a holland meccsről és a döntőről.) HAJRÁ, MAGYAR LÁNYOK!
A magyar női vízilabda-válogatott 2005 óta először játszhat világbajnoki finálét, miután Bíró Attila csapata csütörtökön 13–12-re legyőzte a hollandokat a vb-elődöntőben. A meccs után Keszthelyi Rita így nyilatkozott:
Megléptünk egy újabb lépcsőfokot, és megtanultunk elődöntőt is nyerni, ennek nagyon örülök. Be tudtuk építeni a játékunkba azokat a tapasztalatokat, amelyet az eddig elveszített elődöntők során szereztünk. Bízom benne, hogy nem ez lesz az egyetlen finálé, amit játszhat majd ez a csapat. Az eggyel több lőtt gól volt a meccs kulcsa, okosat nem tudok most mondani. Alda a legjobbkor hatalmasat védett. Rajtunk nem fog múlni, mindent meg fogunk tenni a döntőben, nem fogunk félni, mi vagyunk itthon. Ismerjük az amerikaiakat, gyakoroltunk ellenük, azt is tudjuk kamatoztatni, hogy az olimpián hogyan vertük meg őket. Náluk azóta a fél csapat kicserélődött, most sokkal több mozgással játszanak, és ebből rengeteg ítéletet szereznek. Erre jól kell reagálnunk, a védekezésen fog múlni, mert elöl mindig találunk egy gólt.
Garda Krisztina:
Nagyon akartuk ezt a győzelmet, azt beszéltük a meccs előtt, hogy mindent meg kell tennünk, hogy ez most sikerüljön. Sajnos a védekezésünk nem úgy muzsikált, mint az elmúlt két meccsen, de nagyon örülök neki, hogy a szív kivédekezte az utolsó perceket. Biztos, hogy kőkemény meccs lesz a döntő, de nem szabad terhet raknunk magunkra, hiszen ott is majd csak vízilabdázni kell, mint bármelyik másik meccsen. Aztán a mérkőzés után kiderül, hogy ezért mit kapunk. Azt kell játszanunk, amit megbeszélünk a videózáson, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.
Leimeter Dóra:
A védekezésünk most szétcsúszott, viszont elöl jobban tudtunk gazdálkodni a helyzetekkel. Nagyon kemény meccs volt, nem biztos, hogy a legjobbunkat nyújtottuk, viszont mindenki óriási akarattal és küzdéssel állt a meccshez, így is vittük végig az egészet. Ez egy nagyon nagy győzelem lesz. Meg kell találnunk az egyensúlyt, hogy ne kapjunk megint 12 gólt, mert ez sok, ezt most túl tudtuk lőni, de ez nem lesz mindig így. A döntőben felszabadult játékot kell kiadnunk magunkból, semmi veszítenivalónk nincsen most már. Jól ismerjük az amerikaiakat, sokat kétkapuztunk velük tavaly és idén is.
Magyari Alda, a kapus édesanyjánk üzent:
Csak ezt az egyet kívántam, hogy a mai mérkőzést megnyerjük és a döntőben láthasson minket élőben. Innen is üzenem, hogy nagyon boldog szülinapot, anya! Belehaltam a vízbe, nagyon szépen köszönöm az eddig belefektetett munkát!
Ez volt a holland meccs után, aztán pénteken a szövetségi kapitány, Bíró Attila szövetségi kapitány így nyilatkozott:
Sokat kivett belőlünk az elmúlt egy-két mérkőzés, a csütörtöki különösképpen. Ugyanakkor ez a lehető legkellemesebb fáradtság. Minden világversenyen az egyik legkellemesebb érzés, amikor a négybe jutásért játszol, és sikerül, másnap felkelsz – legyen ez egy olimpiai falu vagy egy világbajnoki szállás, ahol több csapat is lakik –, és azt látod, hogy már csak négy csapat veszi az egészet igazán komolyan, a többiek pedig mennek szanaszét. Hát az még milyen fantasztikus, hogy az elődöntőt is meg tudod nyerni. Ha a négyben vagy, van két sanszod arra, hogy érmet szerezz, mi már az első meccsel biztosítottuk ezt az érmet, ami extra jó érzés. Nem szeretnénk ennyivel megelégedni, de abban is biztosak lehetünk, hogy az ellenfelünk sem fog.
Keszthelyi Rita az amerikaiak elleni döntővel kapcsolatban elmondta, hogy jól ismerik az ellenfelet, a világ legjobb női csapatát:
Nem fogunk félni, mi vagyunk itthon. Ismerjük őket, gyakoroltunk együtt. Kamatoztatni tudjuk, hogy az olimpián legyőztük őket. Ugyanakkor most teljesen más játékot játszanak, sokkal több mozgással, amiből rengeteg ítéletet szereznek a centereik.
Rybanska Natasa elszántan azt mondta, mindent megtesznek a győzelemért:
Nálunk senki sem akarhatja jobban a győzelmet, a vízben pedig taknyunk-nyálunk kell, hogy folyjon a sikerért.
A magyar válogatott legutóbb 2005-ben, Montréalban játszott vb-döntőt, akkor Faragó Tamás irányításával a gárda éppen az aktuális címvédő amerikai csapatot győzte le hosszabbítás után, megszerezve ezzel története második vb-aranyát. Az amerikaiak világbajnokságon legutóbb a 2015-ös, kazanyi torna csoportkörében az olaszoktól szenvedtek vereséget. A magyarok ugyanakkor a tokiói olimpia csoportkörében 10–9-re legyőzték a világ legjobbjait, az amerikaiak ezt megelőzően legutóbb 2008. augusztus 21-én, a pekingi játékokok fináléjában, Hollandia csapatától kaptak ki (8–9) olimpián.
Forrás: m4, blikk.hu, borsonline.hu; Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS