Európában egyedül a magyar kormány védi erős árkorlátozással a családokat – emelte ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Hozzátette: az áremelkedések szinte minden európai országban közvetlenül a családokat terhelik.
Dömötör Csaba kifejtette: a most meghozott kormányzati döntéseket a háború és az egész Európát sújtó energiaválság indokolja. Elmondta: a háború mindent megváltoztatott, évtizedek óta nem látott mértékben emelkednek az árak, és emellett egyre markánsabban felvetődik az a kérdés, hogy lesz-e egyáltalán elég gáz Európában. Közölte: az Európai Unió, amely pár hete még gázszankciókkal fegyelmezte volna Oroszországot, most elegendő készlet nélkül maradhat.
Ilyen az, amikor a realitásokat nagy ívben elkerülő politika találkozik a keserű valósággal. Eljutottunk oda, hogy “a háború most Európának fáj a legjobban”; ebből a helyzetből kell kitörni. A kezdő lépés az lehet, hogy Brüsszelben belátják, hogy nagyon félremérték a helyzetet
– mondta az államtitkár. Dömötör Csaba beszélt arról is, hogy az új rezsivédelmi szabályok kidolgozása során minden élethelyzetet, speciális életkörülményt igyekszik megvizsgálni az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon már évek óta hatályban van a rezsicsökkentés.
Európában egyedül a magyar kormány védi a magyar családokat
– jegyezte meg. Az államtitkár azt mondta: a cél változatlanul az, hogy a lehető legnagyobb mértékű védelmet biztosítsák a magyar családoknak. A rezsicsökkentést úgy tudják fenntartani, ha azt az átlagfogyasztásig biztosítják.
Az új részletszabályokon jelenleg is dolgoznak a szakemberek. Ezeket az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs véglegesíti majd, a vonatkozó rendelet is hamarosan megszületik
– ismertette. A részletszabályok az árképzésre, a szabályozás módjára is kiterjednek majd. Külön foglalkoznak továbbá azok helyzetével, akik csak áramot fogyasztanak, gázt pedig egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset, továbbá kitérnek a kistelepüléseken élők helyzetére és a nagycsaládosok védelmére is – emelte ki Dömötör Csaba. Az államtitkár azt mondta: a magyar kormánynak egyszerre kell gondoskodnia a családok védelméről és arról, hogy legyen elegendő gáz télre.
Utóbbi biztosításával Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is foglalkozik, a gáztározók feltöltése ütemesen zajlik
– mondta Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyarországi parlamenti pártok közül egyedül a Fidesz–KDNP tartott ki mindvégig a rezsivédelem mellett.
Egyedül a kormánypártok képviselik azt, hogy a családok védelmét a lehető legnagyobb mértékig fenn kell tartani
– nyomatékosította. Dömötör Csaba reményét fejezte ki, hogy Brüsszelben is felismerik: az elmúlt hónapok politikájának már mostanra is súlyos következményei lettek. Az áremelkedések miatt ugyanis – mint fogalmazott – Oroszország “a pénzénél van”, leginkább Európát sújtja a háborús helyzet. Az államtitkár szerint bármikor is lesz vége az ukrajnai háborúnak, “a gazdasági következményei velünk maradnak”. Dömötör Csaba úgy fogalmazott: “kemény időszak következik”, ezért is kell mindent megtenni a magyar családok és a munkahelyek védelméért.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS