Egy dolog állandó, az ellenzékváltó hangulat

Tegye fel a kezét, aki egy pillanatig is elhitte, hogy a pár hete – rendben, legyünk eufemisztikusak – kirobbant tüntetéssorozatnak lehet valódi ereje. Aki számolt azzal, hogy itt legalábbis tízezrek megmozdulnak, mert csalódottak, rászedettnek érzik magukat, és így tovább, és így tovább. Szerintem meglehetősen kevesen gondolkoztak így. Nehéz is lett volna ezt az egészet elhinni, hiszen a kezdetek kezdetén – mondjuk olyan három héttel ezelőtt – sem igazán lehetett érezni, hogy abból a borzasztó apátiából, ami után áprilisban kerültek, olyan gyorsan felébredtek, feltápászkodtak volna az ellenzékiek.

Persze, hirtelen felmerültek olyan döntések, amelyekkel szemben jó páran meghatározhatták magukat, de mi is volt a legnagyobb siker, amit fel tudtak mutatni? Lezártak egyszerre két hidat, teljesen megbénítva Budapest közlekedését? Amely tetthez egyébként pár tucatnyi ember is elég? Vagy az, hogy vándoroltak pár százan a belvárosban? A legutóbbi tüntetések közül volt, ami már érdeklődés hiányában elmaradt: a Momentum hétköznap este sem tudott összehozni a Várba egy tüntetésféleséget, a pár nappal ezelőtti hídfoglalásra pedig már képesek sem voltak.

Lássuk be, ez nem társadalmi felháborodás. Az nem így néz ki, akárhogy is szeretnék ezt hinni az elvtársak. Az valahogy úgy kezdődik, mint amikor az internetadós tüntetés volt, amikor valóban széltében-hosszában elfoglalták az Erzsébet hidat. És annak is mi lett végül a következménye? Semmi. Félreértés ne essék, én itt nem lebecsülni, esetleg lefitymálni szeretném azokat, akiknek kevésbé szerencsésen alakulnak a dolgai gazdasági téren. Biztos nem kellemes egy megszokott közeget feladni, még akkor sem, ha logikusan, hideg fejjel elgondolva mindenki rájöhet arra, hogy ami neki esetleg szubjektíven megfelelő, az az ország szempontjából egyáltalán nem biztos, hogy hasznos. Ennek ellenére értem az értelmi motivációkat, még ha jelentősen igyekeznek is azokat túlpörgetni bizonyos szervezetek. És itt el is érünk írásom lényegéhez.

Ugyanis a maga valójában egyetlen tényező van, ami megakadályozza, hogy úgynevezett, talán valóban civil mozgalmak feléledhessenek – nem ezért, a mostani helyzetben egyszerűen nincs meg rá a társadalmi felvevőréteg, de nagy általánosságban –, egyetlen oka van mindannak, hogy bármilyen tüntetésecske is van, azonnal elhullik, kihuny, jobblétre szenderül és pár hónappal később már csak a közéleti értelemben vett vájtfülek emlékeznek rá: a baloldal.

Mert ezek aztán azonnal és mindenre rárepülnek. Egyetlen lélegzetvételnyi szünetet és megállót sem hagynak azoknak, akik esetleg nincsenek minden módon és csatornán bekötve a balos pártokhoz. Mint a piaci légy, rögvest ott zümmögnek. Élére állnak, akkor is, ha többen könyörögnek a korábbi szervezők közül, hogy ne tegyék. És pontosan ezzel válik vállalhatatlanná az egész. Így kerül be a politikai kommunikáció zajába minden és potenciális szimpatizánsaikat azon nyomban elveszítik.

Mert ezek ott a baloldalon, Jámbortól a Momentumig, Kunhalmiéktól a Jobbik romjaiig semmilyen mértéket sem ismernek. Képtelenek felismerni, hogy ha és amennyiben egy kicsit, csak egy egészen kicsit úgy tennének, mintha nem lennének a végtelenig lájkprostituáltak, akkor nekik is egyszerűbb dolguk lehetne a későbbiekben. Én ugyan egy pillanatig sem sajnálom, hogy képtelenek erre, a sors tartja meg jó szokásukat, de egy kicsit még mindig meg tudok lepődni, hogy 12 év folyamatos buktái után sem tanulták meg a politikai építkezés egyszeregyét. Ebben a kontextusban ugyanis a képlet az, hogy a relatív sikerhez is szükséges kormánypárti szavazókat elhódítani. Ez eleve egy szinte lehetetlen képlet, de valamivel biztosan nem fog menni: a bukott baloldal pártjainak gyámságával.

Ha ezt nem értik meg, akkor semmit sem értenek meg. Se Jámborral, se Jakabbal, se az MSZP-vel, se Ferivel és Klárával, de a Momentummal és az LMP-vel sem fog menni. Nem tudom eleget hangsúlyozni: ne is értsék meg! Ám a valódi érdekképviseletre totálisan alkalmatlanná váltak, és ezt a magyar választók a következő években is elmondhatják nekik, de immár a napnál is világosabb, hogy a fentebb is említett lájkprostitúció mellett az egzisztenciális félelem tartja őket ott, ahol. Mert lehet, hogy mindent szétkúrnak. Lehet, hogy ugyanazt mondják, ugyanúgy, ugyanazoknak. Minden lehet, de egyszerűen nincs más a tarsolyukban. Nem tudnak a semmiből elkezdeni egy másik karriert, nem is akarnak valószínűleg, az a fajta támogatottságuk viszont, ami most megvan, az eddigieknél is fékezettebb habzással, de valószínűleg 2026-ra is megmarad.

Akkor meg olyan nagy probléma nincs is, igaz?

2022 Magyarországán egy valódi ellenzék felemelkedésének egyetlen gátja van: a jelenlegi ellenzék. És adott esetben veszíthet majd támogatókat a Fidesz–KDNP, de hogy abból nem tudnak beszedni semmit a bukott balosok, az szinte biztos. Mert ha valami változatlan, akkor az a következő: ellenzékváltó hangulat van Magyarországon.