A rendőrök négyszázhuszonöt határsértőt tartóztattak fel vasárnap reggel hat és délután hat óra között, és negyvennégy embert megakadályoztak abban, hogy illegálisan belépjen Magyarországra – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Bács-Kiskun megyében tizenöt esetben összesen 112 határsértőt tartóztattak fel Kelebián, Bácsbokodon, Csikérián, Kisszálláson és Kecskeméten. Csongrád-Csanád megyében a járőrök tíz esetben összesen 260 határsértőt állítottak meg Ásotthalom, Mórahalom, Szeged és Szatymaz közigazgatási területén. Baranya megyében Mohácsnál három, Vas megyében Szombathelyen kilenc, Pest megyében Újhartyán külterületén 36, míg Budapesten a XXIII. kerületben öt határsértőt tartóztattak fel. Az illegális migránsok ellenőrzésük során palesztin, algériai, szír, iraki, szomáliai, marokkói, tunéziai, afgán, indiai, pakisztáni, illetve török állampolgárnak vallották magukat, de sem a személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért a rendőrök visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A közleményben jelezték azt is, hogy az elmúlt 12 órában Bács-Kiskun megyében négy esetben a rendőrök összesen 44 embert akadályoztak meg abban, hogy Magyarországra illegálisan belépjen. Három esetben, három ember ellen embercsempészés miatt büntetőeljárás is indult. Reggel az M5-ös autópályán Újhartyánnál ellenőriztek egy magyar kisteherautót, amelyben 36, magát szírnek valló migráns ült. A sofőr a járművel megállt, kiszállt, és elszaladt a helyszínről, őt a rendőrség keresi. A Bács-Kiskun megyei Kisszállás külterületén délután állítottak meg egy ukrán férfi által vezetett, magyar rendszámú személygépkocsit, amelyben négy, magát szírnek, afgánnak, illetve szomáliainak valló férfi is utazott. Nem sokkal később Kecskemétnél az M5-ös autópályán a rendőrök egy lengyel kisteherautót ellenőriztek, amelyet egy ukrán férfi vezetett, a raktérben 33, magát pakisztáni, afgán, illetve szomáliai állampolgárnak valló külföldi tartózkodott. Az utasok a személyazonosságukat és magyarországi tartózkodásuk jogosságát egyik esetben sem tudták igazolni, ezért visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz, míg a sofőrökkel szemben embercsempészés miatt indult eljárás.
Forrás: MTI; Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS