Délvidék csodái (1. rész) – “Magányosan áll, de ott van fölötte az Isten” – Az aracsi pusztatemplom

Trianonban elcsatolt területeink közül talán a legkevésbé ismert és felfedezett a Délvidék. Erdély mindent visz, Tündérországként él a szívünkben, Felvidék a Tátra bérceivel és a köztük rejtőző tengerszemekkel csábít, és a háború előtt Kárpátalja is közkedvelt célpont volt, Vereckével, Munkács várával, a Fekete- és a Fehér-Tisza összefolyásával és más szépségeivel. Mellettük szinte mostohagyerekként létezik a Délvidék, pedig csodálatosabbnál csodálatosabb látnivalókat rejt, színmagyar falvaival, hangulatos városaival és a „legmagyarabb folyó” csodálatosan szép alsó szakaszával. Most induló sorozatunkban Délvidék csodáiból mutatunk fel néhányat, nem titkoltan abból a célból is, hogy olvasóinknak is kedvet csináljunk azokat felfedezni.

Délvidék alatt meglehetősen nagy területet értünk, hiszen összefoglaló néven a történelmi Magyarország egész déli részét így emlegetjük, a Muraköztől a Bánátig. Ennek Szerbiára eső részét három nagy tájegység alkotja. A Duna és a Tisza által közrefogott rész a Bácska, amelynek északi része jelenleg is a miénk. A Tiszától keletre húzódik a Bánát, amelyet Bánságként is ismerünk, és amelyen jelenleg Szerbia és Románia osztozik, a Duna és a Száva közötti terület pedig a Szerémség. Itt található a térség egyetlen jelentős kiemelkedése, a Tarcali-hegység. Délvidéki körutazásunkat a Bánátban kezdjük, ahol a búza- és kukoricatáblák kellős közepén áll egy csodálatos épület: az aracsi pusztatemplom.

Aracs, mint település ma már nem létezik, fölösleges keresni a térképen. Törökbecsétől mintegy tíz kilométerre, a Sóskopó szikes tava mellett is elautózva Nagykikinda irányába, egyszer csak egy alig észrevehető, kis tábla mutatja az irányt jobbra. Letérve az útról, átkelve a használaton kívüli vasúti vágányon, vár ránk egy öt kilométeres tereprali. A murvás, eléggé hepehupás úton azonban kötelező végigzötykölődni, mert a végén egy igazi csodát találunk: az aracsi pusztatemplomot.

A homokkőből készült pompás oszlopfők közül néhány viszonylagos épségben fennmaradt. Fotó: Kovács Attila

A pusztatemplom minden tekintetben vetekszik a korszakban épült más, kiemelkedő jelentőségű templomokkal. Méretei tiszteletet parancsolók voltak. Három hajós, három apszisos, monumentális templom volt, külön harangtoronnyal és bordás keresztboltozattal. Kívülről nagyon jó minőségű vörös téglából építették, díszítőelemei és oszlopfői pedig homokkőből készültek. Ezen oszlopfő-díszek egy része szerencsére eléggé jó állapotban fennmaradt, így ma is tanúskodnak számunkra arról, hogy hozzáértő kezek hozták azokat létre. A templomból a nyugati főfal, a szentélyrész, a torony valamint az északi főhajó fala maradt fenn viszonylagos épségben, ugyanakkor a templomtól északra elhelyezkedő egykori kolostor maradványai mára eltűntek a kíváncsi szemek elől.

A templom neve mutatja, hogy az Árpádok korában Aracs létező település volt. Magyarok lakták. Az elődeink. A jelenlegi nagy bazilika a régi templom helyére került, amely Szent István időszakában, a XI. században épült. A pusztatemplom romjain későromán és koragótikus elemeket egyaránt felfedezhetünk, ami művészettörténetileg igazolja azt az állítást, miszerint a XIII. században épült. Már az Anjouk idején felújításra szorult egy korábbi kun betörés eredményeként, és az idő vasfoga, valamint a történelem vérzivataros eseményei később is gyakran megtépázták. Emiatt többször is történtek rajta kisebb rendbetételek, állagmegóvó intézkedések, így ma is biztonságosan látogatható.

Az aracsi pusztatemplom romja belülről, az egykori főhajóból. Fotó: Kovács Attila

Nagyszerű érzés elidőzni az ódon falak között, megcsodálni a templom csodálatos nagyságát, belegondolni, hogy ezek a falak végigkísérték és adott esetben meg is szenvedték nemzetünk mögöttünk hagyott évezredét. Látták a kun betörést, álltak a tatárjárás, a törökdúlás és a szerb betelepülés idején, végigélték a Habsburg-elnyomást és immáron egy évszázada idegen impérium alatt állnak, ugyanúgy, mint az itt élő magyar közösség.

Aracs neve manapság nem csupán a pusztatemplomot, de egy folyóirat nevét is eszünkbe juttathatja, amely immár két évtizede létezik ezen a néven. A Horgoson élő költő-tanár, Bata János által szerkesztett folyóirat valódi krónikása és képviselője a délvidéki magyarság mindennapjainak és megmaradásért folytatott küzdelmének. Bata János érdeklődésünkre úgy fogalmazott, hogy az alapításkor nem véletlenül választották az Aracs nevet a lapnak, ugyanis ez a templom tökéletes jelképe a délvidéki magyar közösségnek. Egyedül, magányosan áll a puszta közepén, de ott van fölötte az ég és ott van fölötte az Isten. A lap nemcsak nevében, de szellemiségében is ezt képviseli, ily módon hiánypótló tevékenységet végez. Anyaországi, többek között kormányzati támogatásból, emellett jelentős önerőből, elszántságból, elkötelezettségből működik, célja pedig az, hogy – az anyaországban és a világ más tájain élő nemzettársakra való kitekintésen túl – hírt adjon a délvidéki magyarság hétköznapjairól, fájdalmairól, örömeiről, vagyis magáról a létezéséről.

Mert bizony a délvidéki magyarság létezik. Sorsa hasonló bármely más, kisebbségi létbe szorult magyar közösséghez. Fogyatkozik, méghozzá sajnos fizikai valójában és lelki erejében is és emiatt egyre erősebben fenyegeti az asszimiláció réme.

Ám vészharang-kongatás helyett – amire egyébként sajnos minden okunk megvan – mégis inkább azt nézzük és annak örüljünk, ami van. Élő magyar közösségeket találni a Délvidéken, számos településen még mindig túlnyomó magyar többség van, főleg Észak-Bácskában és a Tisza-mentén. De ott is hallani még magyar szót, magyar imádságot, ahol már mások az etnikai viszonyok és szerte a Délvidéken találkozni kőkeresztekkel, Szentháromság-szobrokkal, vallás- és kultúrtörténeti kéznyomainkkal, vagyis ezeréves jelenlétünk messziről látszó világítótornyaival. Olyanokkal, mint amilyen ez a fenséges pusztatemplom a bánáti síkon.

A pusztatemplom oldalnézetből. Fotó: Kovács Attila

Aracsi kirándulásunk végén idézzük fel újra, miként is fogalmazott Bata János horgosi költő-tanár:

Úgy áll a pusztatemplom Aracson, ahogyan a délvidéki magyarság. Egyedül, magányosan. Körülötte semmi, csak a pusztaság, de ott van fölötte az ég, és ott van fölötte az Isten.

Ezzel a lelkülettel érdemes felkeresni a híres pusztatemplomot, és a különleges csendben – amelybe csak a szél zúgása és a madárcsicsergés hoz némi zajt – elmondani egy Miatyánkot a délvidéki magyarságért és egész nemzetünkért.

Vezető kép: Az aracsi pusztatemplom. A szerző felvétele.