Nem véletlen, hogy a belpesti lumpenértelmiség által uralt intézményrendszer egy tárolásra és vegetálásra kiépített, az utcán élésre szocializáló üres kotyvalék. Harminc éve érzékeljük áldásos hatásait, a bűzzel, mocsokkal, vizelettel elárasztott utcák látványát, és nemcsak a közelmúltban a Dankó utcai állapotokat bemutató írásunk helyszíne ilyen, de a fővárosban mindenhol hasonlókat tapasztalhatunk. Azt a kérdést pedig senki nem teszi fel, hogy maguknak a hajléktalanoknak jó-e ez az állapot, segít-e érdemben valaki nekik? A cikksorozat első részét ITT olvashatják.
Kocsis B. Mihály írása
Ennek a liberális hordának a garázdálkodása nélkül ugyanis vélhetően nem fagyott volna meg ennyi hajléktalan az utcákon, normális intézményrendszer kiépülése esetén néhányuknak lett volna esélye visszakapaszkodni, a rendszerből élő semmittevő “muciológusok”, “cihológusok”, coachok, moderátorok, és álcivil Soros-szervezetek milliárdokkal tömése helyett egy normális, ideológiamentes ellátás kiépítésével segíteni lehetett volna úgy, hogy közben nem lesz szemétdomb a fővárosból.
A jelenlegi rendszer legnagyobb károsultjai maguk a hajléktalanok
Mert lehetséges (lenne) a segítés is, a lecsúszási folyamat lassú, szakszerű megfordításával, melynek ideje körülbelül a lecsúszási folyamat idejével azonos. Magam is vezettem olyan 3-4 évig tartó programot, amelyben a korábban erdőben lakó hajléktalanok visszailleszkedését segítettük, néhány esetben sikeresen, saját lakásba, albérletbe juttatva néhányukat. A valódi segítéshez egy olyan ellátórendszer kiépítésére lenne szükség, amely felméri a szükségleteket, van elképzelése a hajléktalanság kialakulásához vezető utakról és egyéni sorsokról, diagnózisokat állít fel és ehhez igazítja a segítés módját.
Gyakorlatilag nulláról indulva kellene megszervezni és újragondolni az ellátást, többszintű, a valós helyzethez igazodó ellátórendszerrel, nemcsak a lélek, de a test bajait is orvosló egészségügyi rendszer kiépítésével, akár szegény, vagy hajléktalan kórházak működtetésével (lenne is sivalkodás rendesen, hogy szegregáció, kirekesztés, meg emberi jogok). Talán sikerülne végre megszámolni legalább a fővárosban élő hajléktalanokat (hihetetlen, de ez harminc éve nem sikerült, nehogy kiderüljön, hogy a becsült számnál lényegesen kevesebb a számuk, és akkor ugrik a sok támogatás), hogy becslések helyett valós számokon alapuljon az ellátás.
A baloldal működtette mai ellátórendszer (mint az a stratégia nevű irományból is kiderül) nem hajlandó elfogadni, hogy a hajléktalanságnak nem elsősorban strukturális okai vannak, hanem főként az alkalmazkodási diszfunkciókban gyökerező pszichoszociális okai. Senki sem lesz egyik napról a másikra hajléktalan, ahogyan azt az ellátórendszer működtetői, vagy az ellátórendszerhez szoros szálakkal kapcsolódó Város Mindenkié nevű szélsőbaloldali gerillacsoport hangoztatja. Ez a szervezet egyébként az elmúlt években mérhetetlen károkat okozott olyan orbitális szociológiai nonszenszek közbeszédbe emelésével, mint az ún. „lakhatási szegénység”, „üresen álló lakásokat a hajléktalanoknak”, vagy a szegénység és hajléktalanság fogalmának összemosása. Arra a primer, és hát némiképp paradox jelenségre ugyanis harminc év alatt nem sikerült rájönniük, hogy a hajléktalanság pont nem a lakás, vagy fedél nélküliséget jelenti, ha lakásba kerülnek, és nincsenek feltárva és kezelve a hajléktalansághoz vezető rendellenességek, akkor csak még rosszabb helyzet áll elő. Egy utcán élő (testi és pszichológiai értelemben egyaránt) súlyos beteg fedél alatt is súlyos beteg, a betegséget kell tehát kezelni (ha még lehetséges), és csak ekkor van esély a gyógyulásra, melynek a vége lehet akár fedélhez jutás (nem utolsósorban a lakhatás megtartása) is.
Felszántani, sóval behinteni
A fővárosi hajléktalanellátás története tulajdonképpen a kommunista mélyállam továbbélésének és parazita működésének mintapéldája, ahol a viszonylagos eldugottságban (szemben mondjuk a kultúrával, vagy a gazdasággal, melyek jobban szem előtt voltak) profánabbul és pofátlanabbul történt a hatalomátmentés. Előfutárként megjelentek a kommunista csemeték által vezetett családsegítők (TECSAKŐ, ÚJCSAKŐ), a módszerváltáskor benyomult a SZETA, és a Győri Péterhez hasonló alakok, akik közül néhányan ráadásul valami hamis küldetéstudattal is fel voltak vértezve (mi segítünk egyedül a szegény hajléktalanokon), amitől a mit sem sejtő „közvélemény” szemében szimpatikusak lettek. Megalakították Soros támogatta álcivil szervezeteiket (Menhely Alapítvány, Twist Olivér Alapítvány, és sorban a többi), az egészre persze rátelepedett az SZDSZ, és a Demszky-éra langymelegében aztán kiteljesedhettek a semmittevésben, melynek eredményét, a maihoz hasonló állapotokat már akkor megtapasztalhattuk. Olyan nagyságok sürgölődtek a hajléktanellátás körül, mint a már említett Győri elvtárs, Ferge Zsuzsa, Iványi Gábor, Solt Ottília, Göncz Kinga. Természetesen az oktatást is einstandolták, a leghívebb SZDSZ pártkatonák elfoglalhatták a társadalomtudományi szakokat, amelyeket ma is száz százalékban uralnak, nehogy már ideológiailag képzetlen szociális munkások, szociológusok foglalkozzanak a hajléktalanokkal.
Hétköznapok a II. János Pál Pápa Téren 2020.04.08. Fotó: Horváth Péter Gyula
És éppen ez a legnagyobb baj, hogy a kommunisták és a liberálisok képtelenek szabadulni az ideológiától, így a hajléktalankérdéshez is csak ezen a torz és emberellenes liberális szemüvegen keresztül képesek csak viszonyulni. Már a modellváltáskor is abszolút hiteltelenek voltak, dehogy érdekelte őket a hajléktalanok sorsa, jól fizető pozíciókra, állásokra, kapcsolatokra vadásztak, és kiépítették azt a „sokszínű”, kizárólag álcivil szervezetekből álló rendszert, mely reményeik szerint még unokáiknak is megélhetést biztosít. Az a kevés dolog, ami mégis történik, nem más, mint a Feantsa nevű brüsszeli székhelyű szélsőliberális Soros-szervezet által néha kigondolt hülyeségek átvétele. Ennek a szervezetnek a működési költségeit az Európai Bizottság biztosítja, és tanácsadói státuszt tölt be az Európai Tanácsban. Néha kitalálnak, finn, meg isten tudja minek nevezett „modelleket”, melyek lényege, hogy lakhatást kell adni a hajléktalanoknak (lehetőleg az üresen lakások elvételével az önkormányzatoktól, vagy akárkitől) és egycsapásra megszűnik a hajléktalanság.
Nem megoldani akarják a problémát
Tenni valamit esze ágában sincs a jelenlegi siserehadnak, a hajléktalanok (és a szegények általában) a liberálisok és a kommunisták számára csak egy maguk előtt tolt, a roncstársadalom legalján élőkből álló tömeg, amellyel saját ideológiai elmebajaikat próbálják legitimálni. Mint ahogy a korábbi tüncikéken, a kata, meg ki tudja mi elleni tüntetéseken is „bevetették” a hajléktalanokat, a Város Mindenkié és a Menhely Alapítvány mutatványos szerencsétlenjeinek nyakába ismét táblákat akasztottak, mint szinte minden tüntetésen vagy „performanszon”. Nem véletlen, hogy a stratégiai iromány is kiemelkedően fontosnak tartja a mutatványosok szerepét, hiszen olvashatjuk a Tapasztalati Szakértői Tanácsnak nevezett szervezet (valójában politikai célokra közvetlenül felhasznált hajléktalanok) üzenetét is, miszerint
Nincs szükségünk több stadionra és kisvasútra, lakhatási lehetőségre van szükségünk! Nagyobb figyelmet, több segítséget, hatékony védelmet a családon belüli erőszak áldozatai számára!
(Mondjuk, a családon belüli erőszak nem tudom, hogy jön ide, viszont hiányolom az LMBTQ- jogokért való kiállását a Tanácsnak, ejnye, bejnye, Alinsky bácsi követői és Soros bácsi haragudni fognak az idomárokra.) Ha az égvilágon senkinek sem jó a semmittevés előidézte áldatlan helyzet, mégis hogyan garázdálkodhatnak még ezek az álcivil Soros szervezetek, és ezek a lumpenértelmiségiek? Menhely Alapítvány, BMSZKI, Oltalom Karitatív Egyesület, Utcáról Lakásba Egyesület, Utcajogász, Város Mindenkié Csoport, Hajléktalanokért Közalapítvány, Hajléktalanügyi Konzorcium, Február Harmadika Munkacsoport (lehetne akár egy latin-amerikai gerillaszervezet neve is), Léthatáron Alapítvány, és még napestig sorolhatnánk a fővárosban tanyát vert „intézményeket”, amelyek az ellátás 80-90 százalékáért felelősek.
Figyelemmel kísértem és részben részese is voltam azoknak a tárgyalásoknak, amelyekben még Tarlós István próbált meg valamit elérni hajléktalan ügyben, de hát ő is csak az ilyen Győri Péter- féle alakokkal, és a liberális-had egyéb nímandjaival volt kénytelen kommunikálni. Látszólag nehéz persze belenyúlni a rendszerbe, hiszen több ezer hajléktalan „ellátása” (mondjuk inkább tárolása, és utcára terelése) van az álcivilek kezében, de azért meg lehetne próbálni valamit tenni, elzavarni és feloszlatni a gittegyleteket, pl. a Hajléktalanokért Közalapítványt. Ez az állami támogatásokat szórja szét a liberális álcivil szervezeteknek, a Hajléktalanügyi Konzorcium nevű társaságot (bár ez még néhány évig virágozni fog, hiszen a Fővárosi Önkormányzat égisze alatt működik, csakúgy, mint a BMSZKI). A Wesley János Lelkészképző Főiskola akkreditációját is felül lehetne vizsgálni, a kirívóan színvonaltalan és felesleges intézmény létrehozásában még Solt Ottília járt közben az SZDSZ-es haveroknál, de léte mára okafogyottá vált. A normatív támogatás rendszerét is át lehetne alakítani, a hajléktalanok közterületi tartózkodását szabályozó törvényt is be kellene tartatni az álcivil szervezetek bojkottja és szabotázsa ellenére (az Utcajogász nevű, a Menhely Alapítvánnyal, a Város Mindenkié Csoporttal és a Helsinki Bizottsággal is kapcsolatban lévő nyúlvány pl. a törvény be nem tartására oktatja a hajléktalanokat), és még számos, akár kreatív lehetőség lenne a helyzet megoldására.
Vagy marad a mocsok, az agresszió, a bűz, az élhetetlen nagyváros, a hajléktalanok értelmetlen vegetálása és halála, a valódi és kulturális koszfészek, amit ez a bolsevik háttérhad kihasít a normalitásból.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS