Nyomozást indított az ügyészség, miután a saját ügyével kapcsolatos rendőrségi vallomások kerülhettek a magyar drogbáróként emlegetett Grubacs Igorhoz, akinek nevéhez az elmúlt évek egyik legnagyobb magyarországi drogbiznisze köthető. Sokáig Montenegróban bujkált, ám végül rendőrkézre került, és Magyarországra szállították. Grubacsot a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) korábbi vezetője is úgy jellemezte, hogy befolyásos tagja az alvilágnak és rengeteg kábítószer behozataláért felelős.
A Mediaworks Hírcentrum információi szerint vizsgálja az ügyészség, miként kerülhettek bizalmas rendőrségi iratok a magyar drogbárónak nevezett, jó ideig szökésben lévő, majd Montenegróban elfogott Grubacs Igorhoz. A történet előzménye, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai 2021. január 29-én Budapesten, egy XIII. kerületi társasház mélygarázsában fogtak el két drogkereskedőt egy drogügylet lebonyolítása közben. A férfiaknál nagy mennyiségű kábítószert találtak a rendőrök. A nyomozás során a hatóságok felderítették a többi – szintén eladásra szánt – kábítószer megőrzésére szolgáló járművet, illetve tárolóhelyet. A lefoglalt kábítószerek feketepiaci értéke körülbelül negyedmilliárd forint, ami az elmúlt évek egyik legnagyobb magyarországi drogfogása volt.
A kábítószer átadását a közelből felügyelte a drogügylet szervezője, a harmincas éveiben járó Grubacs Igor, akit nem sikerült lekapcsolni, pedig elfogására az NNI a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeit kérte fel. A férfi szökéshez használt autóját – amit később a rendőrök megtaláltak – hátrahagyta, és elrejtőzött a hatóságok elől. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki vele szemben. Grubacsot végül Montenegróban sikerült elkapni, ahol üzletelni készült a helyi alvilág embereivel, azonban a rendőrség a helyszínen megakadályozta ezt. A drogbáró nem adta könnyen magát: a tűzharc során megsérült és kórházban ápolták. A Blikk szerint elfogásával egy napon a montenegrói rendőrök lefoglaltak egy adag marihuánaszállítmányt is, amit koronavírus elleni vakcina dobozába rejtettek el. A férfit – akit egyesek a montenegrói kábítószer-maffiához is kötnek – júniusban szállították Budapestre, azóta is börtönben van.
Grubacs Igorról tavaly egyébként a Nemzeti Nyomozó Iroda korábbi igazgatója, Opauszki András is úgy nyilatkozott, hogy a férfi befolyásos tagja a magyar alvilágnak, rengeteg kábítószer behozataláért felelős, nagy hálózatot üzemeltetett, de nagy csapást mértek az utóbbi időkben a szervezetére.
A Mediaworks Hírcentrum értesülései szerint az alapügy nyomozásáról tavaly ősszel különítették el azt a szálat, ami Grubacs esetleges rendőri kapcsolatait igazolhatja, így azzal összefüggésben csak az ügyészség nyomozhat. A Mediaworks Hírcentrum úgy tudja, még a budapesti razziák során kerültek a hatóságokhoz olyan – Grubaccsal kapcsolatos – rendőrségi iratok és vallomások, amiket a drogbáró hagyott hátra menekülés közben. A hírcentrum kérdésére a Központi Nyomozó Főügyészség annyit válaszolt, hogy az ügyben az alárendeltségébe tartozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomoz ismeretlen tettes ellen, ám több adatot a büntetőeljárás eredményességére tekintettel nem közölhetnek. A hírcentrum információi szerint az eljárás elején az is felmerült, hogy a rendőrségi iratok nem hitelesek és valakik „megszerkesztett” vallomásokkal próbálták zsarolni a férfit.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Police.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS