Újabb nemzetközi sikerről számolt be honlapján a rendőrség. A Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési nyomozói és a Készenléti Rendőrség fejvadászai együtt fogták el egy fővárosi strandnál a hírhedt New Haven-i injekciós zsarolót. A román–magyar kettős állampolgárságú férfit 13 éve körözte az FBI. Stefan Alexandru – akit az egyik legveszélyesebb bűnözők egyikeként kerestek – társaival még 2007-ben rabolt ki úgy egy párt, hogy a nőt és élettársát megkötözte, késsel és pisztollyal sakkban tartották őket, majd beléjük fecskendeztek egy olyan szert, amiről azt állították, hogy halálos vírus. Az ellenanyag átadását egy nagyon magas összeg megfizetése esetén adták volna át nekik. A fizetésre csak azért nem került sor, mert a pár bankja – korábbi, hasonló esetekből tanulva – megtagadta a fizetést. A rablók elmenekültek. Stefan Alexandru budapesti tartózkodásának felderítése első körben a miskolci rendőrök sikere volt.
Az USA-ban kiemelt büntetőügyként kezelték az injekciós zsarolást, amelynek elkövetői éveken át bujkáltak a hatóságok elől. A szövetségi nyomozók még tízezer dolláros pénzjutalmat is felajánlottak a nyomravezetőnek. A kettős állampolgárságú férfi azonban szőrén-szálán eltűnt, 2007 óta hiába keresték a hatóságok – egészen 2022 nyaráig. A fordulópont akkor következett be, amikor a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói olyan információhoz jutottak, hogy a szökevény feltehetően Magyarországon tartózkodhat – írja a police.hu.
A keresett férfi erőszakos voltára, valamint az ügy nemzetközi jellegére tekintettel a borsodi rendőrök felkérték a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztályát, hogy segítsenek a célszemélyt lokalizálni, majd elfogni. A rajtaütésre 2022. augusztus 16-án került sor. A körözött férfi épp egy budapesti strandról jött ki, amikor a KR NNI fejvadászai a Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóság Bevetési Főosztály I. IV. Bevetési Osztály munkatársaival közösen elfogták, majd a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányságára előállították. Stefan Alexandru B.-t őrizetbe vették; kiadatásáról a bíróság később dönt.
Fotók: police.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS