Egy mondattal tudatta Gyurcsány pártja, hogyan is állnak korábbi támogatottjukkal, a Ferencvárost vezető Baranyi Krisztinával. “Biztosak vagyunk abban, hogy a IX. kerületben élőket is jobban érdeklik a megélhetési gondok, mint a polgármester asszony véleménye a DK-ról” – írták közleményükben arra reagálva, hogy Baranyi a DK-t okolta a Fudan Egyetem miatti népszavazás elmaradásáért. A Magyar Nemzet arról ír, hogy már a DK-nak is elege van a polgármesterből, aki mögül szép lassan minden egykori szövetségese kihátrál. A lap emlékeztet, hogy a kerület médiacége ügyében sem állnak ki Baranyi Krisztina mellett.
Szorítja az idő Baranyi Krisztinát: augusztus végéig döntenie kell a ferencvárosi vezetésnek arról, hogy mi lesz a kerületi médiacég sorsa. Az erről szóló testületi ülés tegnap lett volna, de a baloldali pártok által korábban támogatott polgármester a sajtóhírek szerint nem tudott maga mellé állítani tíz képviselőt, így most sem rendeződtek a kerületi médiaháborús viszonyok – írja a Magyar Nemzet.
Az ügy előzménye, hogy az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő Ferencvárosi Média Kft. ügyvezető igazgatója, Hagymási Zoltán elbocsátotta a 9 Magazin főszerkesztőjét, Vágvölgyi B. Andrást szerződésszegés miatt. Mint ismert, Vágvölgyi Baranyi embere volt, aki ki is akadt a menesztés miatt. A helyi baloldali képviselők aztán elérték, hogy Hagymásit leváltsák; helyére Gyurcsány kedvenc volt tévésének, a ma már parlamenti képviselőként parádézó Kálmán Olgának a férjét ültették. Ezen rágott be igazán Baranyi. Átmeneti megoldásként Bencsik Márta, a felügyelőbizottság elnöke lenne a vezetője a ferencvárosi médiacégnek. A polgármester pedig kikötötte: ebbe csak akkor hajlandó ebbe belemenni, ha az ideiglenes vezető vállalja, hogy Vágvölgyi B. Andrást 2024 végéig foglalkoztatja.
Vágvölgyi közben többmilliós sérelemdíj és elmaradt bérek miatt is perli az önkormányzatot. A hónapok óta törvénytelenül működő cég ellen cégbírósági végzés is érkezett, így sürgeti az idő Baranyi Krisztinát, hogy helyreállítsa a magazin működését – jegyzi meg a Magyar Nemzet, hozzátéve: egyre sűrűsödik a levegő Baranyi Krisztina körül.
A minap a IX. kerület polgármestere kijelentette: a DK miatt nem lesz budapesti népszavazás a Fudanról. Baranyi Krisztina hangsúlyozta: akik korábban politikai kampánytémaként használták a Fudan ügyét, a választások után is bele kellene, hogy álljanak. Baranyi jól tudja, hogy a Demokratikus Koalíció nélkül nem menne át a képviselő-testületen a népszavazási kezdeményezés. Ezért inkább már előre hárít. A DK Baranyi kritikáira közleményben reagált: azt írták, a IX. kerületben élőket is jobban érdeklik a megélhetési gondok, mint a polgármester asszony véleménye a DK-ról, továbbá a Fudan Egyetem ügye különben is csak arra jó, hogy feszültséget szítson az ellenzéken belül.
Azzal nem tudunk mit kezdeni, hogy az elmúlt hónapok kommunikációja alapján Baranyi Krisztinának mindenről a DK jut eszébe. Azt javasoljuk a polgármester asszonynak, hogy nézzen körbe az országban, Budapesten és a kerületében
– fogalmaz a párt közleménye.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS