A nyilvánosságra tartozik a Donald Trumpnál tartott házkutatás után eskü alatt tett hatósági nyilatkozat tartalma, de az igazságügyi tárca annak bizonyos részeit kitakarhatja – döntött csütörtökön a bíróság, miközben a republikánusok teljes hozzáférést követelnek.
A floridai West Palm Beach bíróságán azután tartottak meghallgatást, hogy több amerikai médium is az FBI által tartott házkutatáson készült fontos dokumentum nyilvánosságát követelte. Ebből kiderülne, hogy pontosan mit kerestek a nyomozók a volt elnök ingatlanában. Az Igazságügyi Minisztérium kitart amellett, hogy a vizsgálat érdekei nem teszik lehetővé a nyilvános betekintést. A médiumok jogi képviselői szerint a minisztérium eljárásának példa nélküli jellege támasztja alá igényüket. Ahogy Chuck Tobin, az AP hírügynökség ügyvédje fogalmazott:
amit nem láthatunk, azt nem tudjuk elhinni.
Az Igazságügyi Minisztérium magas rangú nemzetbiztonsági jogásza a dokumentum zárt minősítésének fenntartása mellett foglalt állást. Jay Bratt megismételte a tárca álláspontját, miszerint a nyilatkozat zárt minősítésének feloldása olyan térképet adna a kezdeti szakaszban járó nyomozásról, ami felfedné a szövetségi ügynökök és ügyészek további lépéseit. Bruce Reinhart bíró a két fél érveit meghallgatva csütörtökön közölte: már nincs meggyőződve arról, hogy a teljes dokumentumot el kell zárni a nyilvánosság elől. Azt is közölte, hogy bizonyos részek kitakarása mellett a nyilvánosság megismerheti a Donald Trump floridai ingatlanában tartott házkutatáson készült, eskü alatt tett nyilatkozatot. A Palm Beach-i szövetségi körzeti bíró ugyanakkor lehetőséget adott az Igazságügyi Minisztérium jogi képviselőinek arra, hogy javaslatot tegyenek, mely részek kitakarása mellett tudnának eleget tenni a nyilvánosságra hozatalról szóló döntésnek. A bíró erre egy hetet adott a kormányzati szervnek.
Bruce Reinhart volt az a bíró, aki augusztus 5-én kiadta a házkutatásról szóló végzést, aminek birtokában két nappal később az FBI nyomozói megjelentek a Palm Beach-i ingatlannál. A házkutatás során a hírek szerint mintegy 20 doboznyi iratot foglaltak le. Az iratok egy részének titkosságát egy hete már feloldotta a washingtoni igazságügyi tárca, amiből az derült ki, hogy hatóság a Donald Trumpnál talált iratok egy részét titkos és szigorúan titkos minősítésűnek tartja. Donald Trump vitatja a dokumentumok minősítését: ahogy mondta, azt – még hivatali ideje alatt – feloldotta. A kongresszus republikánus képviselői a héten sajtótájékoztatón követelték a házkutatáson készült dokumentumok széles körű nyilvánosságát.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/David Maxwell
Facebook
Twitter
YouTube
RSS