A nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs úgy döntött, hogy az egyes helyszínek szervezőinek mérlegelése alapján engedi folytatódni, illetve elkezdeni a fővárosi rendezvényeket augusztus 20-án – közölte Kovács Zoltán, a testület vezetője péntek délután.
A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár közleményében úgy fogalmazott:
jelenleg a rendezvények folytatását és megrendezését lehetetlenné tevő körülmények nem állnak fenn.
Ezzel együtt arra hívta fel a figyelmet, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb átfogó előrejelzése és helyzetértékelése alapján az időjárási körülmények
nagyfokú bizonytalanságot mutatnak, de általában véve romlanak.
Kovács Zoltán arra kérte az országszerte zajló rendezvények szervezőit és résztvevőit, hogy fokozott kísérjék figyelemmel az időjárási változásokat. Kérnek továbbá minden résztvevőt és érdeklődőt, hogy részletesen tájékozódjon a rendelkezésre álló aktuális információkról a Szent István-napi programsorozat applikációján, honlapján és a média híradásain keresztül – olvasható Kovács Zoltán közleményében.
Az operatív törzs vezetője korábban azt közölte: a várhatóan kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a Magyar Honvédség szakértőinek döntése értelmében elmarad a szombat délelőtt 9 órára tervezett légi parádé. A szombat 21 órakor kezdődő tűzijátékról az operatív törzs a szombat déli ülését követően dönt – tette hozzá. Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délelőtt az MTI-vel azt közölte, zivatarok is befolyásolhatják az augusztus 20-ai ünnepi programokat, és azt kérték: aki kilátogatna a rendezvényekre, kövesse az időjárás alakulását, a veszélyjelzéseket.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS