Trianonban elcsatolt területeink közül talán a legkevésbé ismert és felfedezett a Délvidék. Erdély mindent visz, Tündérországként él a szívünkben, Felvidék a Tátra bérceivel és a köztük rejtőző tengerszemekkel csábít, és a háború előtt Kárpátalja is közkedvelt célpont volt, Vereckével, Munkács várával és más szépségeivel. Mellettük szinte mostohagyerekként létezik a Délvidék, pedig csodálatosabbnál csodálatosabb látnivalókat rejt, színmagyar falvaival, hangulatos városaival és a „legmagyarabb folyó” gyönyörű alsó szakaszával. Sorozatunkban Délvidék csodáiból mutatunk fel néhányat, nem titkoltan abból a célból is, hogy olvasóinknak is kedvet csináljunk azokat felfedezni.
Amennyiben átjövünk a gúnyhatáron, és nekiindulunk Bácska szerbiai részének, még szinte alig lépünk a gázpedálra, máris egy nagyvárosba érkezünk. A napjainkban mintegy százezer lakosú Szabadka nem csupán egész Szerbia hetedik legnagyobb lélekszámú települése, de Újvidék után a Délvidék második legnagyobb városa is. Nagyságára jellemző, hogy ezzel a százezer körüli lélekszámával a magyarországi megyeszékhelyek között az élbolyba tartozna.
Nemcsak a lélekszáma miatt érdemes azonban felkeresni a Bácska fővárosát és hosszabb időt szánni alaposabb megismerésére, hanem azért is, mert Szabadka egyszerre ad ízelítőt a régi időkből és a modernitásból, emellett pedig magyar lélekkel átszellemülve is látnivalók egész sorát tárja elénk.
Külön öröm, hogy Szabadka mind a mai napig „kétnyelvű” város, ahol magyarul is megtaláljuk a legfontosabb feliratokat, és a legtöbb helyen akkor is elboldogulunk valahogy, ha egy kukkot sem tudunk szerbül. A kisebb településeken – kiváltképp Észak-Bácskában – ez szerencsére még ma is sok helyen természetes jelenség, de a nagyvárosok közül napjainkban már csak Szabadka az egyetlen ilyen hely.
Van valami, amiben Szabadka is ugyanolyan, mint a Kárpát-medence összes jelentős települése, függetlenül attól, hogy jelenleg melyik országhoz tartozik. Legfontosabb műemlékei, templomai, művészettörténeti értékei mind-mind a „magyar világ” idejéből, vagyis Trianon előttről valók. Ily módon egyszerre fedezhetjük fel különleges fájdalommal, de mégis jókora büszkeséggel Szabadka látnivalóit.
Repedés a templomon
Szabadkának több olyan épülete is van, amelyet a város jelképének is tekinthetünk. Ezek egyike a püspöki palota és a mellette álló Szent Teréz-plébániatemplom, amelynek a „népi neve” is mutatja a különlegességét. Az eredeti nevét sokan Mária Teréziához kötik, hiszen ő adományozott szabad királyi városi rangot Szabadkának. Ez azonban tévhit: a keresztény egyház egyik közismert szentje, Ávilai Szent Teréz a névadója a templomnak.
Úgyszintén sajátos a köznyelvben alkalmazott elnevezés: a város lakói nemes egyszerűséggel csak „repedt templomként” emlegetik a csodaszép templomot. Ennek oka az a rendkívüli repedés, amely sajnos szinte az egész homlokzaton végighúzódik. A látványra is ijesztő repedés oka az, hogy ezen a helyen korábban egy temető volt, ami a talaj szerkezetét alapvetően átalakította. Amikor a templom felépült, hamarosan süllyedésnek indult a falak rendkívüli súlya alatt, ami a homlokzat megrepedését eredményezte. Legutóbb magyar állami források segítségével igyekeztek megszüntetni a repedést, egyelőre eredménytelenül. A püspöki palota és a mellette működő Paulinum, azaz a katolikus gimnázium pedig a magyar identitás megőrzésének legfontosabb intézményei közé tartoznak nemcsak Szabadkán, de a Délvidék egészét tekintve is.
A szecessziós építészet gyöngyszeme
Aki ma végigsétál Szabadka csodálatos belvárosán, ki sem kerülheti az egész Délvidék talán legszebb városházáját, amelyet nemcsak központi fekvése okán, de a rendkívüli szépsége és magassága miatt sem lehet nem észrevenni. Ha valaki hasonlóságot vél felfedezni néhány anyaországi épület és a szabadkai városháza között, az nem téved. Két tervezője, Jakab Dezső és Komor Marcell több, akkortájt létesült budapesti épületet (pl.: Földtani Intézet, Pesti Vigadó) is mintának tekintett a tervezés során. Immáron száztíz éve, hogy átadták, és az akkori viszonyok között különösen kiemelkedett a bácskai síkból, messze földről is látszott. A tornyában lévő negyvenöt méter magasan lévő kilátóból a város és környéke kitűnően körbenézhető, tiszta időben tökéletesen kivehető a Palicsi-tó, de bőven átlátni az anyaországba is, hiszen innen légvonalban mindössze nyolc kilométerre van a gúnyhatár.
Nemcsak a Városháza kínál impozáns látnivalót a főtéren, hanem az eredeti helyére nemrégiben visszakerült Szentháromság-szobor is. Ennek sorsa a Tito nevével fémjelzett Jugoszláviában igencsak sanyarú volt, a Szent Teréz-templom és a püspöki palota közötti részen állították fel, gyakorlatilag elrejtve mindenki elől. 2016-ban került vissza oda, ahol az áthelyezés előtt is állt. Az újbóli avatás nagy ünnepség keretében zajlott le, még újra is lett szentelve. A szobor visszahelyezésével válik teljessé a főtér csodája, amelyet vétek kihagyni, ha valaki eljut Szabadkára.
Egykor vár állott ott, most ferences templom
A Szent Teréz-templomhoz és a Városházához hasonlóan kihagyhatatlan látványosság Szabadkán a ferences barátok temploma, valamint a mellette lévő rendház. A Trianon óta ortodox többségű országban a katolikusok és a protestánsok jókora kisebbségben vannak, éppen ezért az önazonosság-megőrzés szempontjából még nagyobb hangsúlyt kapnak azok a templomok, ahol anyanyelvi szentmisék, istentiszteletek is vannak.
Tekintettel arra, hogy a Szerbiában élő horvát kisebbség is zömében katolikus, így a nagyobb városok katolikus templomaiban horvát nyelvű miséket is bemutatnak. Elsősorban azonban a magyar a hivatalos misenyelv, így szinte bármikor lehetőség nyílhat anyanyelvi szentmisét hallgatni az ide látogatóknak. Igaz ez a ferencesek templomára is, amely templomnak egyébként kultúrtörténeti különlegessége is van: az egykori szabadkai vár területén található. A kutatások megállapították, hogy a mai templom és rendház helyén eredetileg egy vár állott, amely minden valószínűség szerint egyike volt a tatárjárás után, IV. Béla korában épült várainknak. Mint oly sok minden a történelmi Magyarország középső vidékein, ez a vár is a török hódoltság idején lett az enyészeté.
Magyar iskolaközpont
A katolikus gimnázium és a papnevelde kapcsán már esett szó az oktatásról, amelynek rendkívüli hagyományai vannak a városban és jelentősége ma is kiemelkedő, magyar szempontból is. Itt tanult egykoron Kosztolányi Dezső is, akinek – művészettörténeti érdekesség – a gimnázium előtti kis téren egymással szemben két szobra is van, és ma is több intézmény indít a szerb mellett magyar tannyelvű osztályt is. Vagyis nem csupán a múltban, de a jelenben is rendkívüli jelentősége van a szabadkai iskoláknak, amelyekbe szerte a Bácskából érkeznek a magyar anyanyelvű nebulók.
Szabadka csodálatos hangulatú város, amelyben teljes mértékben otthon érezheti magát a magyar utazó. A feliratok ugyan árulkodnak arról, hogy már nem a miénk, ám a város egész miliője, valamint a mindenütt hallható magyar szó mégiscsak szívbélivé teszi számunkra.
Vezető kép: Csendélet a szabadkai sétálóutcán 2022 júliusában. A szerző felvétele
[Délvidéki sorozatunk első részét, amelyben az aracsi pusztatemplomot mutattuk be, ide kattintva olvashatják el!]
egy jobbos délről
2022-08-26 at 13:26
Kedves Welszibard, ön sajnos nem látja a fától az erdőt.
Eleve, miért külön “nemzetiségi” adásban mutatják be a bácskai (örülök, hogy ön legalább nem délvidékizik, vajaságizik) magyar kultúrát?
Önmagunkat csonkoljuk tovább, napról napra ezzel a mentalitással.
Minden jószándék ellenére.
Trianon előtt a kutya sem beszélt kúlön “délvidékről”. Vagy, ha igen, akkor semmivel sem volt kevésbé “délvidéki” például Pécs mint Szabadka.
Vagy Röszke mint Horgos 🙂
Innen eljutottunk oda, hogy a szerző meglepve tapasztalja, a szabadkai városháza tornyáról “átlátni az anyaországba”. 15 km-re, ugyanazon az Alföldön…
Más: ha jól látom, a MÁV Bácsszőlősként szerepelteti azt a Királyhalmot ami maximum a szerveknek Bácski Vinográdi. Magyarul, még közúti táblákon is, Királyhalom. Nem késő korrigálni!
benzoli
2022-08-23 at 04:13
A Migr@nsok. Az Uniobol kitelepitett Balkani Ciganyok. A Balkanrol bearamlo vendegmunkasok. Ez a Mai latnivalo. No meg a Kin@i Vasutepites.
Markovits Erzsébet
2022-08-22 at 17:47
Örültem olvasni hozzászólását!
“Ha volna egy kevés remény”-Pacsirta ! Kosztolányi Dezső, kedvenceim közzé tartoznak.
(Régiségben a Szentháromság alatt Atya,Anya,Fiu-t értették (még a Boldogasszony kultusz alatt )
Welszibard
2022-08-22 at 17:02
Én nem látok itt semmiféle aggodalmat, ami indokolná a “transzszilvanizmus” Szabó Dezső féle (egybként akkor 1930-as évekbeli jogos) vádját.
Naponta hallgatom a Kossuth Rádió nemzetiségi adásának délvidéki beszámolóit, színházi előadások vannak, újság, magyar nyelvű irodalmi folyóirat, könyvkiadás, magyar tanítóképző főiskola működik. Bárcsak ennyi kulturális, nyelvi szabadsággal és önállósággal rendelkeznénk a Kárpátalján mint itt a Bácskában!
Nem látom azt a túlzott eszmei különállást, sőt a “provoncializmus” megfogalmazását sem a cikkben, ami Szabadkát elválasztaná a magyar kultúrától. A transzszilvanizmus iinkább Erdély sajátos különállására volt mindig is jellemző, ahogy azt Kóós Károly és Makkai Sándor megfogalmazta 1920-31 között.
egy jobbos délről
2022-08-21 at 18:29
Kedves cikk, viszont javasolnám tanulmányozásra Szabó Dezső írásait “transzilvanizmusról” és társairól. Onnan kiderül, mi az alapvető hiba az ilyen írásokkal.
Minden jószándék ellenére, rendkívül károsak az ilyen sorok, már ha a szerző is egy és oszthatatlan magyarságban gondolkozik. És miért ne tenné…
Szerintem mindenki tudja, mire gondolok, ezért nem idézem egy sorát se.
Tudományos libsizmus
2022-08-21 at 16:47
Bárhová mész a Kárpát medencében, mindenhol azt látod, hogy az összes utódállam abból él, amit mi ott felépítettünk 1918 előtt.
Patriot
2022-08-21 at 15:22
Az első részt nem olvastam, de most gyorsan bepótoltam! Köszönjük szépen,lélekemelő volt mindkét írás!
Szilárd Csaba
2022-08-21 at 14:40
Szabadka, a Trianon előtti Magyarország, 3. legnépesebb városa volt (Budapest, Szeged, Szabadka). Elvétel, az ott élő magyarok száma és – ahogy a cikk írja – a gúnyhatár, amely kishíján a “város külső kerületében húzódik” miatt, Nagyvárad mellett, a másik olyan nagyvárosa volt Magyarországnak, melynek elvételét csak a trianoni döntéshozók magyar-gyűlölete okozta.
Itt született és töltötte fiatal éveit Kosztolányi Dezső, itt játszódott egyik csodálatos,szomorú műve, a Pacsirta, szűlővárosa ihlette – nagyon sok más műve mellett – Ha volna egy kevés remény című versét (részlet):
“Apám, anyám, öreganyám,
kishúgom, bár – mint hajdanán –
én is a régi volnék.
Mert vén Szabadka, áldalak,
mit hosszú, bús évek alatt
hittem sorsnak, hazának,
te álom voltál és regény,
poros hársfája “A szegény
kisgyermek panaszá”-nak.”
És még, három apró megjegyzés: aki ismeri a katolikus vallás rendjét, annak tudnia kell, hogy templomot csak szentekről (védőszent) lehet elnevezni, királyól vagy királynőről is csak akkor, ha már szentté lettek avatva.
A másik, hogy a szabadkai szentháromság szobor attól is különleges, hogy három alakos, az Atyát és a Fiút külön-kölön (emberi) alakban ábrázolja, fejük felett a a Szent-lelket szimbolizáló, fényességet sugárzó galambbal.
Aktív koromban – a Magyar Nemzeti Filharmónikusok gazdasági igazgatójaként – többször jártam Szabadkán, ahol az együtteseink hangversenyeket adtak, Szabadkára mindig úgy mentem, mintha a szülővárosomba – Kolozsvárra – mentem volna, Kolozsvárra meg úgy, mintha Szabadka lett volna sz uticélom.
gács
2022-08-21 at 14:25
Szabadka sajnos már jó ideje nem magyar többségű. Belgrád 1920 óta rajta tartja vigyázó szemét, és ez mit sem változott.
ViAM
2022-08-21 at 13:55
Nagyon szépen, kedvcsinálóan van megírva a titokzatos Délvidék, amiről ez is eszébe jut az embernek:
https://www.bing.com/videos/search?q=youtube+s%C3%A1ndor+m%C3%A1ty%C3%A1s+filmzene&&view=detail&mid=1B4E9EA08A05BBA76F281B4
Netta
2022-08-21 at 13:42
És Kosztolányi első szerelme, Lányi Hedvig, Hedda, a Fecskelány, akiről az Aranysárkány női főszereplőjét mintázta.
Az apja volt a zeneiskola igazgatója.
https://www.europeana.eu/hu/item/2048006/Athena_Plus_ProvidedCHO_Pet_fi_Literary_Museum_777667