Karácsony Gergely nem is olyan régen még nagyon felhúzta magát a MÁVapp átmeneti leállásán, és azzal példálózott, hogy bezzeg a BudapestGO milyen tökéletes alkalmazás. Aztán eltelt pár hét és eljutottunk oda, ahová a baloldal példái általában vezetnek: gyakorlatilag meghalt a BudapestGO, de erről ugye se ő, se Draskovics BKK-elnök úr nem tehet.
A Blikk több olvasója is jelezte, hogy hiába vásárol jegyet vagy bérletet a BKK BudapestGO applikációs rendszerével, a tranzakció után a bank ugyan levonja a vásárlás értékét a számláról, de a mobiltelefonon nem jelenik meg QR-kód, amivel aztán igazolhatná az illető, hogy megváltotta a szolgáltatást, és utazhat a járaton. Az egyik pórul járt utas kétszer is kezdeményezett vásárlást, mert arra gondolt, hogy helytelenül használta az appot, igy aztán most harmadszor papír alapon vett bérletet, mert nem akarta, hogy az ellenőrök megbüntessék. A vérmesebbje jegyzőkönyvet is vetetett fel az esetről, ami ugyan jelentős időpazarlásnak bizonyult, de legalább van bizonyítéka, hogy kár érte. A BKK sajtóügyeletese a portál kérdésére megerősítette, hogy valóban átmenetileg nem működik az egyébként ez év februárjában átadott integrált utazásszervező és jegyértékesítő rendszer, amely a korábbi FUTÁR-alkalmazás helyébe lépett és annak jelentősen kibővített változata.
Még nem pontosan meghatározni, hogy az IT-háttér vagy a hozzá kapcsolt Simple Play fizetési rendszer hibásodott meg, de szakembereink dolgoznak a pár órája fennálló hiba kijavitásán
– közölte a BKK-tól Wágner Dávid, aki még nem tudta megmondani, mikor áll helyre a rendszer működése.
Az eset már csak azért is érdekes, mert alig egy hónappal ezelőtt, amikor a MÁVapp pár órára leállt, Karácsony Gergely egy tőle szokatlanul dühös hangvételű bejegyzésben példálózott a BudapestGO-val (erről bővebben ITT írtunk), mondván, ha a főváros által fejlesztett applikáció működne annyira rosszul, akkor őt “szétszednék”. Furcsa módon most, hogy ez bekövetkezett, nemhogy a főpolgármester által vizionált tüntetések maradtak el, de sem részéről, sem pedig a BKK vezetőségétől nem érkezett semmiféle magyarázat az applikáció problémáira, sőt, még csak nem is hozzák azt szóba. Hivatalos bocsánatkérésről pedig ne is álmodjunk.
Az öntömjénezés persze megy – mi az, hogy, nagyon is!
Forrás: Blikk; Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Facebook
Twitter
YouTube
RSS