A MÁV Zrt. végrehajtási eljárást indított a Komondor Kft.-vel szemben a józsefvárosi piac területének visszaszerzése miatt -írja az Index. A bérleti szerződés csütörtökön járt le, a bérlő Komondor Kft. azonban nem adta vissza a területet a MÁV-nak. A MÁV arra hivatkozik, hogy a Komondor Kft. vállalta a szerződésben, ha a MÁV nem tudja átvenni a területet, akkor a határidő lejárta után már másnap kezdeményezheti a végrehajtást. Elvileg 21-én csütörtökön zárt volna be a józsefvárosi piac, ha a MÁV, mint a terület kezelője által adott határidőt betartotta volna a Komondor Kft., a piac üzemeltetője. Reggel hatkor azonban, ahogy mindig, kinyitott a piac. Ezután tízkor kivonult a MÁV rendőrökkel, de csak addig jutottak, hogy jegyzőkönyvbe vették a nézetkülönbségüket a Komondor Kft.-vel, illetve elzárták a területen a villanyt és kilátásba helyezték a víz elzárását is. A MÁV ügyvédje szerint ezzel szeretnék rákényszeríteni az árusokat, hogy mondják fel a bérleti szerződésüket a piac üzemeltetőjével.
A teljes cikk itt olvasható. Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS