Csütörtök este több százan vonultak Hollandia legnagyobb menekültszállása, a Ter Apel-i regisztrációs központ elé, az ellen tiltakozva, hogy a menedékkérők zavarokat okoznak a településen – írta a De Telegraaf napilap pénteken.
A demonstrálók “Elegünk van a bonyodalmakból”, továbbá “Az igazi menekültek jöhetnek, de kifelé a rendbontókkal” feliratú transzparenseket magasba emelve vonultak a befogadóközponthoz, de a rendőrség nem engedte be őket a létesítmény területére. A De Telegraaf szerint a Ter Apel-i önkormányzat feltételekhez kötötte a tüntetés megtartását: a résztvevők nem tehettek diszkriminatív, sértő vagy uszító megjegyzéseket, nem viselhettek arcot takaró maszkokat és megtiltották a fáklyák használatát.
Közölték, hogy a holland menekültügyi problémák a Ter Apel-i regisztrációs központban a legszembetűnőbbek: a menekülteknek elvileg legfeljebb hat napot kellene ott eltölteniük, amíg kérelmüket regisztrálják, de tartózkodásuk több hónapig is elhúzódhat, mivel más menekülttáborokban kevés a férőhely. Ennek következtében központban túlzsúfoltság alakult ki; az utóbbi napokban mintegy 700 menedékkérő aludt a szabad ég alatt. A segélyszervezetek szerint a tábor higiéniai körülményei elfogadhatatlanak. A tájékoztatás szerint szerdán a központban egy háromhónapos csecsemő életét vesztette. Az Európai Bizottság közölte: elvárja Hollandiától, hogy alaposan vizsgálja ki halála körülményeit, és akadályozza meg, hogy az ilyen esetek megismétlődjenek.
Mark Rutte miniszterelnök csütörtökön bejelentette:
Kabinetem jelenleg semmi mással nem foglalkozik, mint azzal, hogy megoldja a Ter Apelben kialakult szörnyű helyzetet.
A hatóságok 150 migránst szállítottak el csütörtök éjjel Apeldoorn városába, ahol sportcsarnokokban biztosítottak nekik szállást. A helyzet komolyságát jelzi, hogy az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi segélyszervezet csapatot küldött Ter Apelbe. Ez az első alkalom, hogy a szervezet missziót indít Hollandiában. A kormány tárgyalásokat folytat az önkormányzatokkal és a menekültszervezetekkel arról, hogy több helyet biztosítsanak a migránsok elhelyezésére országszerte. Míg számos holland város ajánlott fel férőhelyeket az ukrán menekültek számára, több önkormányzat vonakodik, hogy Európán kívülről érkező menedékkérőket fogadjon be – közölték. A Ter Apel-i központba zömében Szíriából érkeznek menekültek.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-ANP/Vincent Jannink
Facebook
Twitter
YouTube
RSS