Emlékszünk a régi szép időkre, amikor nem volt háború a szomszédban, ezer forintba legfeljebb a minden mentes szójakenyér került, amikor a Disney még a férfi-nő szerelemről mesélt a gyerekeknek úgy, hogy közben erős női karaktereket épített fel, akik ki tudnak állni magukért és megszelídíteni a rosszabb sorsú férfiakat? Sőt, olyan is volt, hogy a képregények élvezhetőek voltak, a szuperhősökre irigykedtünk, mindenkinek lehetett kedvence, de legfőbbképpen nem volt szánalmas erőltetett feminista nyáladzás az egész, amit annak ellenére is tolnak manapság, hogy arra senki nem kíváncsi. Ilyen a Hulk női változata, amely Budapest utcáin is folyamatosan szembejön velünk hirdetések formájában. Belenéztem, mert rendes vagyok, és azt szeretném, hogy Önöknek már ne kelljen.
Bármennyire is meglepő, kiderült, hogy a normális embereket nem érdekli egy hisztérikus zöld színű óriás nő, aki súlyos önértékelési problémákkal küzd az életben, a legnagyobb baja, hogy a férfiak megnézik az utcán és elismerően nyilatkoznak arról, hogy szép. Mert mi más baj lehetne a világon?
Az új “vígjátéksorozat” főszereplője Tatiana Maslany, akit She-Hulk, vagyis Jennifer Walters szerepében láthatunk, és nagymenő ügyvédként, emberfeletti jogi ügyekre specializálódott. De nem csak a munkájában jó, hanem abban is, hogy tökéletesen lehozza a haladó, liberális, komcsi narratívát, amit a következő monológ illusztrál a legjobban:
Az a helyzet, Bruce, hogy jó vagyok a dühöm kontrollálásában. Mindig ezt csinálom. Amikor utánam szólnak az utcán, amikor a hozzá nem értő férfiak elmagyarázzák nekem a saját szakterületemet. Minden nap ezt csinálom, mert ha nem teszem, érzékenynek vagy nehéz esetnek fognak hívni, vagy lehet, hogy csak szó szerint megölnek. Szóval szakértője vagyok a dühömnek, mert végtelenszer többször csinálom, mint te.
Igen. A sorozat arról próbálja meggyőzni a faital közönséget, hogy ma a nyugati civilizációban nőnek lenni nehéz, és ha egy nő nem teljesíti a társadalmi elvárásokat, és kimondja azt, amit valójában gondol, akkor akár meg is ölhetik. Jól hallották, akár még meg is ölhetik.
És itt jönne a PestiSrácok.hu kedvenc kérdése, amelyet szívesen feltennék, de csak mint költői kérdést: “Kell még valamit mondanom, Ildikó?”:
De sajnos kell, és mivel tudom, hogy a nyugati sajtó folyamatosan Magyarországgal, és a propagandasajtóban megjelent írásokkal foglalkozik, ezért merem remélni, hogy el fogják olvasni az illetékesek. Szóval akkor:
Kedves Disney, kedves haladók, kedves kommunisták a messzi nyugaton!
A szuperhősöket nem azért szeretik az emberek, mert azok felmondják a kötelező érzékenyítést, tele hazugságokkal annak érdekében, hogy a gyerekek egyre fiatalabb korban vállaljanak nemátalakító műtéteket, és hogy már tinédzserkorban az OnlyFans-ben lássák az önkifejezés legnagyobb lehetőségét. A szuperhősöket nem azért szeretjük, mert a hősök magukat sajnáltatják, folyton panaszkodnak, sőt hisztérikus rohamokban törnek ki néha. A szuperhősöket azért szeretjük, mert menők és pont. Tegyük hozzá, senki nem akar szuperhős lenni, hisz senkinek sem lenne kedve a vasárnap délelőttöt azzal tölteni, hogy megállít egy Föld felé tartó kisbolygót, vagy ki akar egy romantikus vacsora helyette egy tűzhányó belsejében egy hatkezű szupergonosszal küzdeni. Nem, senki nem akar a szuperhősökkel azonosulni, de néhány órán át jó nézni őket. Ahogy hozzátok hasonló aljas kommunista sem akar lenni senki, mert nem embernek való az a toxikus, bizonytalan, mentális problémákat és lelki nyomort tápláló világ, amelynek az építésén oly erőltetetten és átlátszóan fáradoztok.
Nyilvánvaló, hogy ti a Disney-nél, ahogy Hollywoodban is tehetségtelen senkik vagytok, akiknek valójában egyetlen dologhoz kellene érteniük: a baloldali propagandához, de még abban is bénák vagytok, mert amit csináltok, már szinte senkit nem érdekel.
Köszönöm a figyelmet!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS