A németek nem hajlandók kifizetni a Lengyelország által benyújtott jóvátételi követeléseket. A német külügyminisztérium szóvivője szerint országa ugyanis lezártnak tekinti a náci Németország által a második világháborúban okozott veszteségek jóvátételével összefüggő ügyeket.
A német szövetségi kormány változatlan álláspontja szerint a második világháborús jóvátétellel összefüggő kérdéseket mind sikerült lezárni. Lengyelország is már régen, 1953-ban lemondott minden további jóvátételről, és ezt a döntést többször megerősítette
– írta a német külügyminisztérium szóvivője a hírügynökségeknek megküldött állásfoglalásában. Kiemelte, hogy a jóvátétel ügyének lezárása az egyik alapkő, amelyre “a mai európai rend épül”. Ugyanakkor Németország továbbra is vállalja a második világháborúért viselt “erkölcsi és politikai felelősségét”. Kifejtette: Berlin álláspontja szerint a német újraegyesítés külpolitikai vonatkozásait, így a jóvátételi kérdéseket is rendezi a két Németország és a négy megszálló hatalom – az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország és a Szovjetunió – 1990-ben kötött megállapodása, az úgynevezett 2+4 szerződés, amely hivatalosan lezárta a második világháborút Európában.
A szerződést az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet akkori tagjai, köztük Lengyelország is elfogadta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) létrehozó Párizsi Charta aláírásával.
Jarosław Kaczyński – a kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) vezetője – a náci Németország Lengyelország ellen indított támadásának 83. évfordulója alkalmából bejelentette, hogy egy parlamenti elemzés alapján hazája több mint 500 ezer milliárd forintnak megfelelő értékben szenvedett veszteségeket a támadás és a náci megszállás következtében, és a kormány ezért kártérítést kér majd Németországtól.
Az évforduló alkalmából Berlinben is megemlékezést tartottak, a világháborús bombatalálatok miatt 1951-ben lebontott Kroll Operaház, vagyis annak az egykori belvárosi épületnek a területén, amelyben Adolf Hitler náci diktátor 83 éve bejelentette a Lengyelország elleni támadás elindítását. A két ország közötti együttműködés fejlesztését szolgáló Német–Lengyel Intézet (DPI) által szervezett megemlékezésen Claudia Roth kulturális államminiszter kiemelte: mindent meg kell tenni azért, hogy rögzüljön a közös emlékezetben mindaz, ami a náci diktatúra idején Lengyelországban történt.
A kormány ezért támogatja a Második világháború és a német megszállás Európában (ZWBE) elnevezésű dokumentációs központ létrehozását. Ez az intézmény az emlékezés és a Lengyelországgal találkozás fóruma lesz
– mondta a Zöldek politikusa, aláhúzva: “teret kell biztosítani a közös emlékezésnek, a kétoldalú eszmecseréknek, a találkozásoknak, és a közös európai történelmünk, jelenünk és jövőnk megismerésének”.
Oroszország Ukrajna elleni háborúja is megmutatja, mekkora gond Németországban a kelet-európai szomszédos országokkal kapcsolatos ismeretek, és ezáltal az irántuk való érzékenység hiánya
– mondta Roth.
Forrás: MTI; Fotó: MTI (németek Lengyelországban, nem turistaként – a szerk.)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS