Bejelentette lemondását Henk Staghouwer holland agrárminiszter. Döntését a nitrogénkibocsátás-csökkentést célzó uniós szabályok végrehajtására irányuló kormányzati tervek miatt hónapok óta tartó tiltakozással indokolta. Hollandia nitrogénkibocsátás-csökkentési vállalása miatt több mint 11 ezer állattenyésztő telep bezárását jelentheti a klímavédelmi intézkedés.
Henk Staghouwer a Twitteren jelentette be lemondását, és azt írta: a gazdálkodóknak és halászoknak bizonyosságra van szükségük az ágazat irányáról a jövőjük szempontjából.
Arra a következtetésre jutottam, hogy miniszterként jelenleg nem én vagyok a megfelelő személy a mezőgazdaságban, a kertészetben és a halászatban. Emiatt lemondok a mezőgazdaságért, természetvédelemért és az élelmiszer-minőségért felelős miniszteri posztról
– fogalmazott.
Hollandia június közepén jelentette be, hogy 2030-ig 50 százalékkal csökkenteni kívánja a nitrogénkibocsátást. A csökkentés egyes területeken elérheti akár a 70 százalékot is az Európai Unió vonatkozó szabályozásának megfelelően. A holland gazdák azért kezdtek tiltakozó megmozdulásokat, mert a kormányzati számítások szerint a stratégia 11 200 állattenyésztő telepet kényszeríthet bezárásra, további 17 600-nak pedig csökkentenie kellene a tartott állatok számát. Mark Rutte holland miniszterelnök a múlt héten kitartott az évtized végéig elérni kívánt célérték mellett annak ellenére, hogy a gazdálkodó szervezetek 2035-re tolnák ki a határidőt.
Forrás: MTI; Fotó: belgium.postsen.com
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS