A magyar–lengyel kapcsolatok nem a múlt, hanem a jövő részét képezik – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a lengyelországi Karpaczban szervezett 31. Nemzetközi Gazdasági Fórumon. A lengyel–magyar kapcsolatokról szóló pódiumbeszélgetésen Németh üdvözölte Mateusz Morawieckinek a visegrádi együttműködés megújítására irányuló törekvését, amelyet a lengyel kormányfő hétfőn a Sieci lengyel hetilapban megjelent interjúban fogalmazott meg.
Németh szerint a magyar–lengyel kapcsolatok az elmúlt félévben válságos időszakot éltek át, de Magyarországon többször kinyilvánítottuk, hogy a háború nem temetheti maga alá őket. Ennek a kitartó politikának látja a gyümölcsét Morawiecki határozott állásfoglalásában, amelynek „a mi részünkről rendkívül pozitív a fogadtatása”. Németh Zsolt a jövő őszi lengyel választásokra utalva fontosnak nevezte, hogy a lengyel kormányfő által vázolt stratégia mentén „eredményesen tudjon fellépni az a politikai tábor, amely ma Lengyelországot vezeti”. A külügyi bizottság elnöke szerint nevetségesek azok a magyarázatok, amelyek szerint a lengyel váltás fő oka a helyreállítási pénzek visszatartása Brüsszel részéről, hiszen Lengyelország és Magyarország vállvetve küzdött a fontos uniós vitákban, még a háború alatti nehéz időszakban is, és ez a jövőben is így lesz. Mint mondta, közösen fogunk fellépni, hogy
megkapjuk azokat a pénzeket, amelyek egyébként nem adományt jelentenek, hanem járnak nekünk (…) minden politikai zsarolásnak közösen állunk ellen, hiszen az Európai Bizottság elfogadhatatlan magatartást tanúsít hosszú idő óta.
Ryszard Terlecki lengyel alsóházi alelnök a pódiumbeszélgetésen megerősítette a Morawiecki-interjúban is megfogalmazott álláspontot, amely szerint a V4-ben együtt kell működni azokon területeken, ahol nincs jelentős nézeteltérés. Az ilyen kérdéskörnek nevezte az EU jövőjét, aláhúzva a lengyel és a magyar kormány hasonló, a központosított, föderációjellegű unió elképzelését elutasító álláspontját.
Meg kell újítani a visegrádi együttműködést, elsősorban a gazdasági kérdésekben, és vissza kell térni az EU ügyeiben vállalt szövetségünkhöz
– mondta Terlecki, aki az ukrajnai háborúval kapcsolatos nézetkülönbségek ellenére is kiállt az együttműködés mellett:
Nyugodjunk bele a különbségekbe, és menjünk előre!
Forrás: MTI; Fotó: Pesti TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS