Több mint három évtizede aktív a közéletben, tagja volt a Fidesznek, majd az SZDSZ-nek, jelenleg a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója. Fodor Gábor a Blikknek adott interjújában a többi között arról is beszélt, milyen viszony fűzi Orbán Viktor miniszterelnökhöz.
Fodor Gábor az interjúban hangsúlyozta, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatójaként nem célja megőrizni az objektivitást. Azért hozta létre az intézetet, mert kétséges, ma mennyire vannak jelen a rendszerváltás idejére jellemző értékek, például a konszenzuskeresés, a demokratikus meggyőződés és a piacgazdaság melletti elköteleződés – részletezte, kiemelve: a cél az, hogy a múltban lévő értékeket ma is meg tudják jeleníteni. Hozzátette: heti rendszerességgel szerepel tévéműsorokban, tanít az ELTE jogi karán, a Bibó Kollégiumban, amik frissen tartják, hiszen állandóan foglalkoznia kell az aktualitásokkal.
Arra a kérdésre, hogy a társadalomban miért nincs ilyen jó megítélése a rendszerváltásnak, elmondta: sok volt az illúzió, ami nem vált valóra. Az emberek azt várták, hogy rövid időn belül elérjük Ausztria életszínvonalát, és egy konszolidált demokrácia lesz az országban, ezért nagyobb nálunk a csalódás, mint a lengyeleknél vagy a cseheknél, mert ők mélyebbről indultak – fejtette ki. Szerinte azzal követtek el hibát, hogy alábecsülték a történelmi tudat, a hagyományok jelentőségét, mert azt gondolták, egy tollvonással eltörlődnek az elmúlt negyven év és az évszázad problémái. Elmondta: nem arról van szó, hogy Kádár népe maradtunk, csak a XX. században voltak meghatározó személyek, akiknek neve jellemez egy korszakot, ilyen Ferenc József, Horthy Miklós, és bizonyos szempontból Orbán Viktor is.
Beszélt arról, hogy „sokan nevettek, amikor ‘89-90-ben egy interjúban azt mondta, szerinte a következő időszak miniszterelnökét Orbán Viktornak hívják majd. Akkor is látható volt, hogy átlagon felüli politikai tehetség, akinek komoly ambíciói vannak – jelentette ki Fodor Gábor. Emlékeztetett: katonaként találkoztak először, az egyetemista évek alatt közös kollégiumi szobában laktak, majd együtt vettek részt az ellenzéki mozgolódásban, ezért hívták be őket másodjára is katonának. Mindketten alapítói a Fidesznek, ezért sok minden összeköti őket – tette hozzá. Szerinte a politika törvényei néha felülírhatják a baráti kapcsolatokat, de baráti tisztelet létezik, és ez most is megvan kettőjük között, mert tudnak beszélni arról is, ami szétválasztja őket. A demokrácia egyik alapelve, hogy meghallgatják a másikat – tette hozzá.
Forrás: Blikk/Magyar Nemzet; Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS