Előzetesen nem várt, de csodálatos és megérdemelt győzelmet aratott a Ferencváros Monacóban, a labdarúgó Európa Liga csoportkörének második fordulójában. A Vécsei góljával kiharcolt győzelemmel hatalmas lépést tettek a zöld-fehérek azért, hogy tavasszal is szerepelhessenek valamelyik nemzetközi kupasorozatban!
Az egy héttel ezelőtti Trabzon-verés után a Kisvárdát is imponáló magabiztossággal győzte le a Fradi, mégpedig úgy, hogy több alapember nem, vagy csak csereként lépett pályára azon a bajnokin. Így a kulcsemberek egy része pihent állapotban indulhatott ma harcba a Monaco ellen. A két csapat kezdőcsapata a következőképpen festett.
- Monaco: Nübel – Disasi, Sarr, Badiashile – Vanderson, Fofana, Camara, Golovin, Henrique – Ben Yedder, Diatta.
- Ferencváros: Dibusz – Wingo, Samy Mmaee, Knoester, Botka – Laidouni, Besics – Zachariassen, Tokmac, Traoré – Ryan Mmaee.
A mieink összeállítása alapján láthattuk, hogy Sztanyiszlav Csercseszov ezúttal sem változtatott a megszokott felálláson, vagyis már ez is mutatta, hogy nem feltartott kézzel fog majd pályára lépni a Fradi a Riviérán. Vécsei ezúttal a padon kezdett, posztján Laidouni kapott lehetőséget, Besics helye a Trabzon elleni játék után megkérdőjelezhetetlen volt, az eltiltott Csivics helyét pedig Botka foglalta el a védelem bal oldalán.
Egyáltalán nem kezdett megilletődötten a Fradi, Zachariassen szögletet harcolt ki, majd perceken keresztül a francia térfélen tartotta a labdát a magyar bajnok. Bár az első kaput eltaláló próbálkozást a Monacótól láthattuk, a mezőnyben teljesen egyenrangú fél volt a Fradi, sőt, a félidő feléhez közeledve az első gólt is a magyar bajnok szerezte, igaz, sajnos hosszas videóbírózás után a norvég sípmester végül les miatt érvénytelenítette az egyébként gyönyörű Tokmac-találatot.
A Fradi továbbra is kezdeményező maradt, ami többször kapu elé történő eljutást is eredményezett, bár igazi gólhelyzet csak Traoré távoli lövésénél alakult ki, Nübel bravúrral szedte ki a jobb felsőből a löketet. Golovin révén a Monaco is megdolgoztatta Dibuszt, a kipattanónál Ben Yedder szerencsére tőle ritkán látható megoldással jelentkezett: lyukat rúgott. A 40. percben Laidouni egy oldalról elvégzett szabadrúgásnál beadás helyett lövésre vállalkozott, alapos nyújtózkodásra késztetve Nübelt, aki szögletre tisztázott. A félidő utolsó lövése is a Fradié volt, Traoré kissé kisodródott helyzetből bombázott a kapu fölé.
A második játékrészre alaposan felpaprikázva, de legalábbis felpörögve jött ki a cserékkel is felfrissített Monaco. Többször is veszélyeztettek a hazaiak, és egyértelműen átvették a játék irányítását. Ez persze nem jelentette azt, hogy a Fradi teljesen sündisznóállásba vonult volna, mert továbbra is igyekezett támadni a magyar bajnok is, de kevésbé volt veszélyes, mint az első játékrészben. Talán ez is indokolta, hogy Sztanyiszlav Csercseszov frissítésre szánta el magát: Tokmac helyett Bojak, Ryan Mmaee helyett pedig Boli lépett pályára. A szerkezet ezzel nem változott, de bízhattunk abban, hogy a friss erők egy kicsit megélénkítik a Fradi támadójátékát is.
A hazaiak is cseréltek, ami egyben a Monaco erejét is megmutatta: a francia válogatott Ben Yedder helyére a svájci válogatott Embolo állt be. Néhány perccel később ismét cseréltünk mi is, Besics helyett Vécsei érkezett, ez sem jelentett változást a Fradi felállásában. A hazaiak még egy lapáttal rátettek, egyre veszélyesebben támadtak, sőt, egy tizenegyesgyanús helyzetet is megúsztunk, ám a 80. percben mégis megszerezte a vezetést a Fradi. Boli kevergetett a Monaco tizenhatosánál, Traoré elé játszott, aki kiválóan ívelt a második hullámban érkező Vécseihez, a csereember pedig kapásból, ballal egyből lőtt, megpattanó lövését Nübel ugyan nagy üggyel-bajjal kikanalazta, de a labda már teljes terjedelmével túljutott a gólvonalon (0-1).
Miután a rendes játékidőből nem volt már hátra tíz perc, így – a játék összképét is látva – joggal bízhattunk abban, hogy képes lesz megtartani az előnyét a zöld-fehér csapat. Nyomott a Monaco, próbálta a kapuja elé préselni a Fradit, de csak fölényig és egy-két veszélyközeli lehetőségig jutott, valódi gólhelyzetet nem tudtak kidolgozni a hercegség labdarúgói. A rendes játékidő utolsó percében még Esitit is beküldte Csercseszov, hogy a négyperces hosszabbításra még tovább stabilizálja az egyébként is stabil és a lábán jól álló Fradi-védelmet. A ráadásban mindkét kapu előtt adódott lehetőség, mert Gojak megiramodása után akár a Fradi is gólt lőhetett volna. Újabb Fradi-találat ugyan nem született, de mivel a hazaiak sem találtak be, így a Fradi káprázatos sikert ért el, győzött Monacóban!
Ezzel két forduló után a Ferencváros hat ponttal vezeti Európa Liga-csoportját, így egyre nagyobb az esélye annak, hogy sikerül a régóta dédelgetett álom és a Fradi tavasszal is érdekelt lesz a nemzetközi kupaporondon! Jár a gratuláció a Csercseszov-legénységnek!
Fotók: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS