Magyarország 11 700 adag koronavírus-vakcinát küld Montenegrónak – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap. Szijjártó Péter a Facebook-oldalán azt írta: az Ukrajnában folyó háború miatt kevesebb szó esik a világjárványról, de a helyzet sajnos az, hogy a járvány továbbra is itt van, így sok ország küzd még mindig nehézségekkel az oltások miatt.
Ennek következtében több ország is kért segítséget Magyarországtól, és “akin lehet, azon természetesen segítünk”, mivel Magyarországon a kormány időben gondoskodott arról, hogy legyen elegendő vakcina a magyar emberek életének és egészségének megvédéséhez
– közölte a miniszter. Emlékeztetett arra, hogy a múlt héten Kárpátaljának segített a kormány 41 ezer Pfizer-vakcinával, most pedig Montenegrón a sor.
Meghallva barátaink kérését, 11 700 oltást küldünk Montenegróba annak érdekében, hogy a lakosság átoltottsági szintjét növelni tudják és ezáltal meg tudják védeni a montenegrói emberek egészségét. Magyarország érdeke, hogy a Nyugat-Balkán területén nyugalom, stabilitás, béke és fejlődés legyen
– hangsúlyozta.
Ezért minden egyes olyan kérdésben, amiben segítséget tudunk nyújtani, állunk a nyugat-balkáni barátaink rendelkezésére. Ez most 11 700 vakcinát jelent, amely ezekben a percekben indult el Montenegróba
– írta Szijjártó Péter a közösségi oldalán.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS