Az olaszok döntöttek az egységes európai birodalom jövőjéről: se nem egységes, se nem európai, se nem birodalom

Volt már ilyen, a végén az is milyen jól alakult. A vesztfáliai béke nyugodt évszázadot és gyarapodó nemzetállamokat hozott az örök polgárháborúba zárt Német-Római Birodalom romjain. Az a kérdés persze nyitva maradt, hogy csak elnapoltuk az önmegsemmisítést, vagy tartósan más irányt vesz a kontinens történelme. A kezdet mindenesetre biztató. 

Az olasz választás az egyet nem értés jogáról (is) szólt. Sőt! Ha tudatosan, ha nem, de vasárnap arról is döntöttek az olasz választók, hogy felülírhatják-e a helyi közösségek döntését a központból valamiféle magasabb rendű szerveződés magasabb rendű erkölcsiségére hivatkozva. És nem, nem azt mondták Ursula, azt mondták, hogy vaffanculo!

Von der Leyen fenyegetése, mely szerint majd megnézhetik magukat az olaszok, ha nem a brüsszeli ízlésvilágnak megfelelő kormányt választanak maguknak, nemcsak hatástalan volt, hanem egyenesen kontraproduktív. Az olasz néplélek rejtelmeiben jártas szakértők megfejtése szerint az üzenet címzettjei annyira szívükre vették Európa önjelölt császárinájának fegyelmezési kísérletét, hogy a bel- és pártpolitikai vonzódások függvényében csökkent, illetve növekedett a részvételi hajlandóság. Sok balos inkább nem ment el szavazni, mert úgy voltak vele, hogy Ursula menjen a picsába, lehet kommunista az ember, de akkor sem gyarmati kommunista.

A független-objektív-sajtó (aka. FOS) rendre szélsőjobboldalinak nevezi a Giorgia Meloni vezette pártszövetséget, és sosem mulasztják el leírni, hogy a most alakuló olasz kormány legalább olyan fasiszta lesz, mint Mussolini idejében bármelyik – jelentsen ez bármit. A részletek lényegtelenek: a szélsőjobboldali címke kiérdemléséhez elég, ha valaki nem támogatja a korlátlan bevándorlást, szereti a hazáját, nem tartja lebontandó konstrukciónak a családot és nem ellenséges a kereszténységgel. Néhány hülye odáig megy, hogy aki politikáját az „Isten, haza, család” koordinátarendszerben határozza meg, az egészen biztos, hogy nácifasiszta, hiszen ilyesmit utoljára Mussolini idejében mondtak. Nos, nem, pláne azért, mert Mussolini – a balos közvélekedéssel ellentétben – egy ateista szocialista volt; erről az a  L’uomo e la divinità című, saját maga által jegyzett vitairat is tanúskodik.

Korunk invesztitúraharcának kiemelt műveleti területe Olaszország; ennek ott hagyománya van. A nagy európai kérdések eldöntésének idején Itália rendre kilép a (fél)periféria státuszból és akkor ott verekedik lelkesen náluk a fél kontinens. Most éppen azon, hogy meddig terjed a brüsszeli kinevezési és ellenőrzési jogkör, továbbá hogy létezik-e még az a közmegegyezés, hogy minden közösségnek joga van arra, hogy saját maga határozza meg az érdekeit, céljait. Vagy a szubszidiaritás elve mára csak egy furcsa, idegen szóvá csökevényesedett, ami akkor kerül elő, ha néhány uniós bürokrata részegen nyelvtörőset játszik a kocsmában. 

Az olaszok vasárnap kifejezték abbéli véleményüket, hogy a demokratikus felhatalmazás mértéke határozza meg egy adott kormány cselekvőképességének mértékét, nem pedig a brüsszeli jóváhagyás. Az univerzális szabályok és személytelen európai intézmények helyett a nemzetállamra szavaztak, legyen az bármennyire tökéletlen. Mert tény: egy nemzetállam sosem lesz tökéletes, de legalább otthona azoknak, akik benne élnek. És hogy azt hogyan rendezik be, azt szintén nemzetállami hatáskör. 

Az infantilis és erőszakos baloldal az egyet nem értés jogát vonja kétségbe. Nemcsak a nyilvánosságból rekesztik ki azokat, akik a közügyekről nem a hivatalos álláspontot mondják fel mozgalmi lelkesültséggel, hanem az Európai Unió egyik legalapvetőbb értékét, a sokféleséget is hatályon kívül szeretnék helyezni. Egység a sokféleségben helyett egység az egységben az új sorvezető, aki pedig nem lép egyszerre, nem kap helyreállítási alapot estére. 

A birodalmi álmokat kergető brüsszeli vezetés alapvetően tévúton jár, amikor azt a dichotómiát vizsgálja sűrű homlokkal, hogy lehet-e erős egy plurális Európa. Mert mindig arra jutnak, hogy nem: vagy sokszínűek vagyunk, vagy erősek. És azzal érvelnek, hogy a jelenben is köhög a gép, akadozik a döntéshozatal, de a jövőben, egy hatalmas és kibővült Európát tényleg képtelenség lesz konszenzussal irányítani. Ezen megállapításuk egyébiránt helytálló, ma is alig-alig lehet irányítani Európát, a bővítések után pedig egyenesen lehetetlen lesz.

Akkor tegyük fel a kérdést: mi a megoldás?

Az, hogy nem is kellene irányítani Európát! Pont az iméntiek miatt. Nem birodalom kell ide, hanem egy gazdasági közösség, amelyiket emellett néhány alapvető kulturális és politikai azonosság még összeköt. Például az (keresztény) Isten, (európai) haza, (hagyományos) család.

Az Európai Unió alapító okiratai azt tartalmazzák elsődleges törvényként, hogy kompromisszumokra kell törekedni. Nem elnyomni, lefojtani, büntetni, fenyegetni. Az olaszok úgy döntöttek vasárnap, a kilátásba helyezett büntetések ellenére, hogy nem kérnek a birodalmi projektből. Inkább adnak egy lehetőség arra a jobboldali pártszövetségnek, hogy a saját elképzeléseik alapján, nemzetállami hatáskörben intézzék az ügyeiket.

Vezető kép: Giorgia Meloni, az ellenzéki jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párt vezetője a győzelem V-jelét mutatja az előrehozott parlamenti választások estéjén Rómában 2022. szeptember 25-én.  MTI/AP/Gregorio Borgia