Helytállt a magyar válogatott, nem kaptunk meg egy nyilvánvaló 11-est, de a rutinosabb olaszok behúzták. A magyar válogatott csapatkapitányának ez volt az utolsó meccse a címeres mezben, miután bejelentette visszavonulását. Szalai Ádám könnyeivel küszködve énekelte a magyar himnuszt. Az olaszok azonban elrontották a búcsúmeccset, mert először Raspadori egy védelmi hiba után betalált. Az 52. percben aztán Dimarco egy beadás után bombázott a magyar kapuba. A magyar labdarúgó-válogatott ezzel a vereséggel fejezte be a Nemzetek Ligája csoportkörét. A Nemzetek Ligája jövő júniusi, négyes döntőjébe az olaszok jutottak be. Marco Rossi fiainak több helyzete is akadt, ám a világ jelenlegi legjobb hálóőre, Gianluigi Donnarumma minden alkalommal hárított. Így is szép időszakon van túl a magyar válogatott, hiszen júniusban 4:0-ra kiütöttük Angliát idegenben, pár napja pedig szintén idegenben 1:0-ra múltuk felül Németországot. A hangulat fantasztikus volt a Puskás Arénában, ahol 70 ezer szurkoló buzdította Szalai Ádámékat.
Kiegyenlített a játékot hozott az első félidő, a 2. percben a magyar csapat végezhetett el szögletet, de Szoboszlai a sorfalba bombázta a labdát. A 8. percben mi izgulhattunk, ugyanis Dimarco beadása túljutott Gulácsin, de Szalai Attila tisztázott közel a gólvonalon. Ezt követően a mezőnyben birkóztak a csapatok. A 26. percben azonban Raspadori egy magyar védelmi hibát kihasználva betalált (0–1).
A félidőben Callum Styles váltotta a visszafogottan játszó Nagy Ádámot. A 49. percben hatalmas magyar helyzetek maradtak ki. Styles messziről leadott lövését Donnarumma bravúrral védte. Aztán Szalai Ádám sem tudott betalálni kétszer egymás után. A túloldalon viszont büntettek az olaszok: egy beadást Dimarco közelről bevágott az 52. percben (0–2).
A 62. percben ismét Styles került helyzetbe, de Donnarumma ezúttal közelről védett hatalmasat. A 78. percben aztán elérkezett a mérkőzés számunkra valószínűleg legvitatottabb momentuma. Ádám Martint alaposan meglökte hátulról az olaszok védője, ám a játékvezető továbbot intett. Bár a visszajátszáson ország-világ láthatta, hogy büntetőt kellett volna fújni, a spori ennek ellenére még a VAR-t sem nézte meg. A magyar csapat a vereség ellenére bentmaradt a Nemzetek Ligája A divíziójában.
Ezek voltak a mérkőzés előtti nyilatkozatok:
A magyar és az olasz labdarúgó-válogatott hétfőn 36. alkalommal találkozott egymással. Az eddigi összecsapások az itáliaiak fölényét mutatják, ugyanakkor legutóbb Magyarországon hazai siker született. A korábbi 35 mérkőzésből a magyarok kilencszer, az olaszok 17-szer győztek, kilencszer pedig döntetlen született. A két gárda legemlékezetesebb meccse az 1938-as világbajnokság döntője volt, amelyben az olaszok 4–2-re győztek, így megvédték címüket. A felek legutóbb júniusban csaptak össze Cesenában, ahol 2–1-re kikapott a magyar válogatott.
A legrosszabb meccsünk volt az egész Nemzetek Ligájában az olaszországi vereség. És nem a végeredmény miatt, egyszerűen a másik négy találkozón sokkal jobban futballoztunk. Remélem, ennek nem én vagyok az oka
– viccelődött Marco Rossi a csoportelsőségről döntő hétfői, olaszok elleni összecsapásra előre tekintve.
Képesek vagyunk 110 százalékos teljesítményt nyújtani, ezt értékelik a szurkolók akkor is, ha nem győzünk. Ezzel a felelősséggel kell pályára lépni, tisztelni kell a címeres mezt
– adta meg a siker titkát a csoportdöntőre vonatkozóan Rossi.
Csak magunkra kell koncentrálni, ez nem nyomás, ez egy lehetőség, hogy egy ilyen csoportból továbbjussunk. Nem szeretek úgy belemenni a meccsbe, hogy álljunk vissza, mert jó a döntetlen. Győzelemre fogunk játszani, de akkor sem leszek szomorú, ha végül pontosztozkodással zárul az összecsapás
– fogalmazott Szoboszlai Dominik annak kapcsán, hogy a magyar válogatott kezdi előnyösebb helyzetből a “csoportdöntőt”.
NEMZETEK LIGÁJA, A-DIVÍZIÓ, 3. CSOPORT, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ:
20.45: Magyarország–Olaszország 0–2
gólszerző: Raspadori (27.), Dimarco (52.)
sárga lap: Szalai Á. (45+1.), Fiola (84.) ill. Acerbi (34.)
Vezeti: Bastien (Zakrani, Berthomieu) – franciák
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai Attila – Fiola, Nagy Á., Schäfer, Kerkez – Nego, Szoboszlai – Szalai Ádám. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
A kispadon: Dibusz (kapus), Szappanos (kapus), Mocsi, Varga K., Bolla, Kleinheisler, Gazdag, Styles, Ádám, Baráth, Botka, Vécsei
OLASZORSZÁG: Donnarumma – Tolói, Bonucci, Acerbi, Di Lorenzo – Jorginho, Cristante, Dimarco – Barella, Gnoto, Raspadori. Szövetségi kapitány: Roberto Mancini
A kispadon: Meret (kapus), Provedel (kapus), Luiz Felipe, Pobega, Frattesi, Scamacca, Esposito, Grifo, Mazzocchi, Gabbiadini, Zerbin, Bastoni
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS