Elmarasztalta Őrsi Gergely MSZP-s polgármestert a II. kerületi Helyi Választási Bizottság, miután jogszabályt sértő módon, pozíciójával visszaélve kampányolt a vasárnap tartandó időközi választás előtt a DK-s Nagy Eszter mellett. A kifogás szerint, amelynek a Bizottság részben helyt adott az sem kizárt, hogy Őrsi polgármesterként közpénzből támogatta a DK jelöltjét.
Közvetlenül a választóknak címzett, névre szóló, elsőbbséggel postára adott levelekkel kampányolt Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere a DK jelöltje, Nagy Eszter mellett. A levélben Őrsi olyan fejlesztéseket és programokat mutatott be sajátjukként, amelyeket nem, vagy csak részben az általa vezetett önkormányzat valósított meg, Nagyot pedig a kerületvezetés jelöltjének nevezte. Utóbbi kijelentéssel a Helyi Választási Bizottság szerint visszaélt a közhatalmi pozíciójával és polgármesteri pozíciójával a szocialista kerületvezető.
A felhasznált címlisták kapcsán a Bizottság nem tudta megállapítani, hogy történt-e jogsértés, így ebben a körben nem adtak helyt a polgármester tevékenysége elleni kifogásnak.
A Bizottság határozatában pénzbírságot nem szabott ki, de a jogsértő magatartást megállapította, annak folytatásától pedig eltiltotta.
Forrás: II. kerület HVB, Fotó: II. kerületi MSZP Facebook-oldala.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS