Élisabeth Borne francia miniszterelnök a nemzetgyűlés előtt tartott beszédében jelentette ki, hogy Franciaország álláspontja szerint az Oroszországra kivetett uniós szankciók működnek, és az a cél, hogy az ukrajnai háború költségei elviselhetetlenné váljanak Oroszország számára.
A mi célunk ugyanaz a kezdetektől: elviselhetetlenné tenni a háború költségeit Oroszország számára, keményen sújtani a gazdaságát, megakadályozandó az offenzíva finanszírozását
– hangsúlyozta a kormányfő.
Oroszország indította ezt a háborút. Oroszország ösztönzött minket cselekvésre. A szankciók addig fognak tartani, amíg (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) a konfliktus és a konfrontáció spirálját fokozza. A szankciók feladása Ukrajna feladását jelentené. Az értékeinkről mondanánk le. Oroszországnak vetnénk alá magunkat. Franciaország, a patriotizmus nem jelent feladást. Nem jelent lemondást. Nem jelent alávetettséget
– mondta Élisabeth Borne a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés képviselőihez intézve szavait, miután az ellenzéki jobboldali szuverenista párt ellenzi a Moszkva elleni uniós szankciókat.
Ezek a szankciók nem tetszenek azoknak, akik nem titkolják csodálatukat egy állítólagos patriotizmus nevében az orosz imperializmus iránt, mégpedig azért, mert azok működnek. Az orosz gazdaság jelentősen visszaesett, a GDP idén 6 százalékot csökkent. Az orosz infláció megugrott. És Oroszország nem fér hozzá a csúcstechnológiai eszközökhöz. Az energiaárak növelésével Moszkva jelenleg megpróbálja fenntartani az illúziót. De a tények előttünk vannak. Az orosz propaganda nem tudja elfedni őket. Az orosz gazdaság fuldoklik
– mondta a francia miniszterelnök. Élisabeth Borne azt is bejelentette, hogy a francia diplomácia “a következő hónapokban” gazdasági konferenciát szervez Ukrajna megsegítésére.
Bejelentem, hogy a következő hónapokban Párizsban gazdasági konferenciát szervezünk az ukrán hatóságokkal a francia vállalatok mobilizálására
– fogalmazott. A francia kormány számításai szerint Ukrajna újjáépítésének költségei jelenleg 350 milliárd euróra rúgnak.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson
Facebook
Twitter
YouTube
RSS