Súlyos globális biztonsági kihívásokhoz vezethet az ukrajnai háború további eszkalációja, a nemzetközi közösségnek ezért tartózkodnia kellene a helyzet élezésével járó intézkedésektől és a béketeremtésre kellene fókuszálnia – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Genfben.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) végrehajtó bizottsági ülésén kiemelte, hogy Európa rendkívül súlyos, a második világháború óta példátlan biztonsági kihívásokkal néz szembe, amelyek negatív hatásai Ukrajna szomszédságában, így Magyarországon is erősebben érezhetők, mint a távolabbi országokban.
A magyar kormány ezért azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat sürget, és arra kéri a nemzetközi közösséget, hogy az eszkaláció helyett a konfliktus diplomáciai rendezésére összpontosítson
– közölte. Hozzátette, hogy a “25. órában vagyunk”; ha minden így megy tovább, akkor “elképzelhetetlenül súlyos problémákkal nézhetünk szembe”. Szijjártó Péter felszólalásában aláhúzta, hogy földrajzi elhelyezkedése miatt hazánk kettős nyomás alatt áll, és miközben feltétel nélkül minden egyes menekültet beenged Ukrajna felől, addig a déli határt meg kell védenie az illegális bevándorlók ostromától. Rámutatott, hogy az év eleje óta már több mint 200 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg a hatóságok.
Az érkezők száma közelíti a 2015-ös migrációs válság idején tapasztaltakat, ráadásul az erőszak is szintet lépett, egyes migránsok felfegyverkezve egymást és a határőröket is megtámadták
– mondta.
Mindenkit beengedünk Ukrajnából, ugyanakkor védjük Magyarország és Európa biztonságát azáltal, hogy kívül tartunk minden agresszív, erőszakos illegális bevándorlót
– fogalmazott. Leszögezte, hogy amennyiben folytatódik az ukrajnai háború eszkalációja, akkor gyorsan tovább fog emelkedni mind a menekültek, mind az illegális bevándorlók száma, például a globális élelmezési válság súlyosbodása miatt. A miniszter végezetül arra is kitért, hogy Magyarország a valaha volt legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, nagyjából másfélmillió menekültet fogadott eddig, a maradni kívánóknak pedig munkát, oktatást és egészségügyi ellátást biztosít. Erre példaként hozta fel, hogy a szeptemberi tanévkezdéskor több mint négyezer, Ukrajnából érkezett gyerek hazánkban kezdett óvodába, iskolába járni. Hangsúlyozta, hogy mivel Magyarország nem engedélyezte a fegyverszállításokat Ukrajnába, így biztonságos körülményeket tud kínálni a nemzetközi humanitárius szervezetek, így a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága számára is.
Szijjártó Péter a nap folyamán találkozik többek között Gilbert F. Houngbóval, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet főigazgatójával, Philippe Corival, az ENSZ Gyermekalapjának regionális igazgatóhelyettesével és Mirjana Spoljaric Eggerrel, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának elnökével.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS