Mióta Márki-Zay Péter bevallotta, hogy dollármilliókat kaptak amerikai “támogatóktól” a kampányukhoz, meglehetősen ingatag lábakra került a baloldal narratívája, miszerint őket csak külföldre menekült magyarok támogatták az Action for Democracyn keresztül (bár feltesszük, egy milliárdos külföldre szakadt magyar keze ott lehet a kampánypénzek mögött). A Megafon tényfeltáró dokumentumfilmjében Bohár Dániel járt utána, hogy mégis mit kérhettek ezek a “jólelkű nyugati barátok” cserébe a baloldalba tömött pénzekért.
Bohár Dániel a Patrióta YouTube-csatornáján megjelent filmjében leplezi le az ellenzéket, miután a baloldal miniszerelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter kikotyogta, hogy dollármilliókkal támogatta őket az Amerikai Egyesült Államokban bejegyezett Action for Democracy nevű szervezet. A Megafon első dokumentumfilmje arra keres választ, hogy miért lehetett érdeke egyes amerikai csoportoknak kolosszális összegeket önteni a baloldal választási kampányába.
A csaknem huszonkét perces filmben bemutatják, hogy a mintegy kétmilliárd forintnyi amerikai támogatásért cserébe „hogyan vált dollárbaloldallá” az ellenzék, és felteszik, majd meg is válaszolják a súlyos kérdéseket. Tiltott pártfinanszírozás a baloldali ellenzéknél, vagy milliárdos politikai ügyeskedés? Kik azok a magyar politikusok, akikre az amerikai dollármilliókat rábízták? Ki a kulcsember a dollármilliós politikai biznisz mögött? Vajon kinek van elég pénze és hatalma, hogy több száz millió dollárt adjon politikai kampányra a magyarországi baloldalnak? Ki lehet az, aki titkosszolgálati segítséggel képes létrehozni egy dollármilliós összeg kezeléséhez szükséges nemzetközi hálózatot? Lebukásuk után hogyan akarták eltüntetni a dollármilliók nyomait? Bohár a Megafon első dokumentumfilmjében, bemutatja az Amerika legfelsőbb köreiben mozgó nehézsúlyú embereket, s beszél arról is, hogy a dollárbaloldal a machinációk ellenére miért nem került hatalomra áprilisban.
Forrás: YouTube; Fotó: Képernyőfotó
Facebook
Twitter
YouTube
RSS