Lemondott posztjáról Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke – a játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezető pénteken a közmédiának jelentette be döntését.
A mai napon lemondok a Magyar Vízilabda Szövetség elnöki tisztségéről. A következő időszakban szeretném minden energiámat a nemzeti vízilabda képzési és módszertani központra fordítani, aminek az alapjait a kollégáimmal már régen lefektettük
– nyilatkozott az M1 aktuális csatornának Vári Attila. A 46 esztendős Vári arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban jelentős sikerek résztvevői voltak; külön kiemelte az utánpótlásképzésben elért eredményeket, az elmúlt két évben férfi és női vonalon is minden korosztályban szereztek érmet a magyar válogatottak nagy nemzetközi tornákon. Vári Attila kiemelte: külön köszöni Magyarország kormányának a magyar történelem legnagyobb sportfejlesztési programját, amelynek köszönhetően például számos világeseményt tudtak hazai környezetben megrendezni. Hozzátette: köszönet a szakembereknek, akik nélkül ezeket a sikereket nem érhették volna el, és az összes klubnak, amelyek alappillérei a magyar vízilabda családnak.
Ezzel a stabilitással és szakmai színvonallal nyugodt szívvel tudom átpasszolni a labdát
– fűzte hozzá Vári Attila.
Vári Attila 2018 szeptemberében Kemény Dénest váltotta az MVLSZ elnöki posztján.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS