Az energiaszankciók, vagy azok lebegtetése drasztikus hatással van az energiaárakra, így történt ez a mostani uniós csúcs alkalmával – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet, hozzátéve: a német és uniós politikai vezetők nyilatkozatai nyomán többször is látványosan drágult a gáz ára.
A portál kifejti: amíg az irányadó holland gáztőzsdén szerdán 112–113 dollár körül mozgott a gáz ára, addig csütörtökön, az unió csúcs idején 127 euróra is megemelkedett. Hozzáteszik: Hortay Olivér, a Századvég energetikai üzletágának vezetője részletes elemzést tett közzé, amelyben rámutatott, hogy az orosz–ukrán háborút megelőző napon 87 euró volt a gáz egységára a holland gáztőzsdén. Ugyanakkor az uniós állam- és kormányfők március 10-én szintén kétnapos csúcstalálkozóra ültek össze a franciaországi Versailles-ban, ahol Ursula von der Leyen többek között arról beszélt, hogy az unió 2027-ig fokozatosan megszünteti a függőséget az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól, a gáztól, az olajtól és a széntől. Ugyanakkor az üzenet akkor még úgy hangzott, hogy az Európai Unió nem vet ki közös szankciókat ezekre az energiahordozókra.
Nyár elején az unió mégis olajembargót vezetett be, és már ekkor szóba került a gázembargó lehetősége is. Oroszország erre válaszul műszaki hibára hivatkozva kevesebb mint felére csökkentette a Gazprom a szállításokat az Északi Áramlat–1 gázvezetéken. Ez rögtön 130 euró fölé tolta a gázárakat. A német és a brüsszeli politikusok csak rontottak a helyzeten, mert arról kezdtek beszélni, hogy az oroszok a júliusi karbantartást követően teljesen elzárják a csapokat. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a korábbinál is indokoltabb a gázembargó bevezetése. Az oroszok ekkor még meg sem szólaltak, de az árak 180 euróra nőttek.
Amikor az Európai Bizottság 15 százalékos egységes gázfogyasztás-csökkentést javasolt, a Gazprom július 25-én ismét a felére csökkentette a szállítást az Északi Áramlat-vezetéken. Az árak erre kétszáz euró fölé szaladtak. Augusztusban jelentek meg az első hírek az uniós gázárplafonról, majd erre Moszkva ismét háromnapos karbantartást jelentett be az Északi Áramlat vezetéken. A német vezetők akkor újra elmondták, hogy nem indul újra a szállítás – mindennek következtében a hónap utolsó hetében 347 eurón zárt a gáztőzsde.
A teljes cikk itt olvasható.
Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand
Facebook
Twitter
YouTube
RSS