Az ellenzéknek most sem a szabadságharcról szólt az ünnep

A tüntetők hite szerint a magyar jobboldal átengedte Budapest utcáit a “rendszerellenes” tömegnek. Dobrev Klára meggyőződése szerint az őt támogató tömegnek. Karácsony Gergely pedig nagyvonalúan átadta a liberális forradalom lángját és az utcát a középiskolásoknak, esetleg azoknak az óvodásoknak, akiknek nem ízlik a finomfőzelék és ezt önszerveződő érdekérvényesítés keretében, mikroadományok becsatornázása mellett, ki is akarják fejezni ezt egy olyan tüntetésen, amelyen egész véletlenül megjelenik Dobrev Klára.

Az egész tegnapi ellenzéki megmozdulás, fusson bár tanár vagy diák címszó alatt, annak a reménytelenségnek a kifejeződése volt, hogy az ellenzék a 18 év alatti diákok egy kis részének előtérbe tolásán kívül semmilyen más innovációt nem tudott kitalálni az áprilisi hatalmas veresége után. Tegnap is kiderült, minden normális ember boldog és elégedett embereket akar látni maga körül, leszámítva az ellenzéki és egyben nagyon haladó politikusokat, mert ebben az esetben ők sohasem nyernek választást ugyebár.

A projekt másik hasonlóan szánalmas és undorító része pedig az az igyekezet, hogy az ÁVH jogutódjai valahogy visszavegyék, a nevükre vegyék 1956-ot. A mindenkori hazaárulóknak mindegy, hogy kinek az érdekében árulják el az országot, mindig a legjobban fizető gazda van a listájuk elején. Nem véletlen, hogy a Jobbik is milyen elegánsan állt át az oroszoktól az “összefogáshoz”, amikor felcsillant a dollárban és az euróban kapható támogatás a rubelben kapotthoz képest. Nyilasok és kommunisták csak a színükben különböznek egymástól, meg abban, hogy éppen kinek dolgoznak. Semmi másban. Nem véletlen, hogy a pár éve még a szovjetbarátság okán oroszbarát baloldal a leghangosabb, amikor az oroszokat kell és lehet gyűlölni. Egészen félelmetes, ahogy destruktív liberális értelmiség kórusban zengi, hogy a nagyszüleik által üzemeltetett tömeggyilkos rendszerrel azonos a jelenlegi demokrácia, és forradalmi tett lerombolni azt. Csupán visszanyúltak az 1945 és 1949 közötti retorikához, amikor a demokráciát kellett lerombolni, pont ugyanazért, mint most. Tényleg csak a “gazda” különbözik, most a nyugati gazdasági és ideológiai érdekeknek kell az országot és a nemzetet feltétel nélkül alárendelni, nem az orosznak. De ha ne adj isten visszajönnének az oroszok, pontosan egynegyed másodperc lenne nekik visszaállni a régi programra.

Az egész tegnapi nap és az egész tanártüntetéses feszültségkeltés lényege persze nem más, mint a gyerekek és a középiskolások hergelése és forradalmi nevelése. Forradalmárrá formálása a lehető legkommunistább, leganarchistább, legdestruktívabb módon. Nehezen, sőt semmilyen módon nem nevezhető tanárnak az, aki a kamaszok életkori problémáit használja ki politikai célokra. A világtörténelem leggazdagabb korszakában, a jólét elképzelhetetlen bőségében és soha nem látott szabadságban élő gyerekeket csapnak be és használnak ki a legalpáribb és a legaljasabb módon. Ez még a kommunistáskodásnak és a liberálistáskodásnak is a legalja. Persze a kint lévő fiatalok jelentős része, a hangadóik és a vezetőik szociológiailag jól behatárolható közegből érkeznek. Még a szüleiket sem lehet felelőtlenséggel vádolni, hiszen azok pontosan olyan jól tudják, mint a hisztériát keltő tanárok, hogy a jelenlegi politikai rendszerben a gyerekeik nagyobb biztonságban vannak egy kormányellenes tüntetésen, mint egy rózsadombi házibulin vagy egy romkocsmában.

Érdemes egyébként átböngészni a PDSZ kilenc pontját, amelyekben a lehető legáltalánosabb követeléseket fogalmaznak meg. A bérezésre vonatkozó követelés csak a hetedik. A diákok tanulmányi terhelésének csökkentése kedves gesztus a diákok támogatásának megnyerése érdekében. És nem mellesleg teljes ideológiai szabadságot akarnak, diszkréten az utolsó pontban, mintha nem az lenne az egész hercehurca alapvető indoka. Hátha a következő generációt hatékonyabban lehet belekeverni és beleszoktatni ebbe az ostobaságba. Úgy látszik egyébként, hogy a primitív, funkciótlan trágárság minden, a fiatalokra alapozó tüntetés legfontosabb elemei közé került. Taszítva minden olyan jóérzésű embert, aki bármiféle méltóságot társítana a tanár szakmához vagy bármilyen nemesebb ügyhöz.

Az ellenzék tulajdonképpen ugyanazt csinálja, mint amit a harcoló felek Ukrajnában, szándékosan oktatási és egészségügyi intézményekbe telepíti a hadállásait, hogy úgy tűnjön, az ellenségei azokat lövik. Azért az kiderült, hogy még a PDSZ is érzékeli, az ellenzék rátelepedése az akcióikra még a saját közvetlen környezetükben is gyengíti a “szakszervezet” pozícióit. Erőtlen kérésük, hogy az ellenzéki politikusok ne akarják megszerezni a rendezvényt, semmit sem ért.

Orbán Viktor zalaegerszegi beszédével pedig ugyanúgy nem tudott semmit kezdeni az ellenzéki nyilvánosság, mint ahogy az elmúlt évtizedekben sohasem.

Mi egyet akarunk: „minden néppel és országgal barátságban élni.”

– idézte fel Mindszenty szavait a miniszterelnök. Nehéz ennél jobban megfogalmazni a magyar történelmi tapasztalatot és a jelenlegi magyar külpolitika céljait. 1956 reális célja volt a semlegesség, ami akkor is, és úgy tűnik most is együtt jár a függetlenséggel. De a magyar baloldalnak, a magyar liberálisoknak sem a függetlenség, sem a semlegesség nem volt célja soha.

Vezető kép: Hatlaczki Balázs