A magyar kormányfő a Twitteren osztotta meg, hogy miképpen reagált a volt amerikai elnök Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábbi nyilatkozatára, amiben azt mondta, hogy Magyarország előnyére válna, ha Trump lenne az elnök, hiszen akkor volt a legjobb a kapcsolat a két ország között.
Nézzék, mi érkezett ma a postán! Mindig jó hallani a jó barátunktól. Tegyük újra nagyszerűvé a magyar–amerikai kapcsolatokat
– írta Orbán Viktor a Twitteren, majd közzétette azt a nyilatkozatot, amit korábban Szijjártó Péterről közölt a Fox News. Ebben ugyanis Szijjártó azt mondta:
Magyarországnak valószínűleg előnyére válna, ha Trump visszatérne hivatalába, mivel elnöksége alatt a két ország „minden idők legjobb politikai viszonyát” építette fel.
Hangsúlyozta továbbá:
Trump második ciklusa az eddigi legjobb viszonyt hozná vissza a két ország kapcsolatába.
Erre reagált Trump – aki nemrég bejelentette, hogy indul a 2024-es választáson – azzal, hogy
Viktor, annyira igaz!
Forrás/Fotó: Magyar Nemzet
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS