Nagyon fontos Európa Liga-csoportmeccset játszik ma este a Ferencváros labdarúgó-csapata a francia Monaco ellen. Győzelem, de még döntetlen esetén is biztossá válik ugyanis, hogy tizennyolc év után ismét ott lesz egy magyar klubcsapat a nemzetközi kupaporond tavaszi küzdelmeiben. Egy esetleges vereség esetén sincs semmi veszve, bár akkor a képlet némileg bonyolódhat.
Hatalmas lehetőség előtt áll a magyar klubfutball. A Ferencváros eddigi nagyszerű Európa Liga-szereplésére felkerülhet ma a korona, amennyiben sikerül pontot szerezni vagy győzni a francia Monaco elleni párharcban. Miután a zöld-fehérek eddigi négy csoportmeccsükből hármat megnyertek és valamennyi ellenfelüket sikerült már legyőzniük, elmondható: jóval az előzetes várakozások felett szerepelnek. Ennek eredményeként a Fradinak a saját kezében van a sorsa, vagyis megfelelő eredmények esetén biztosíthatja helyét a nemzetközi kupában tavaszra is.
Amennyiben ma legalább egy pontot szerez a magyar bajnok a Monaco ellen, akkor már biztos, hogy a Crvena Zvezda még két győzelemmel sem tudja utolérni Dibuszékat, és legrosszabb esetben is az Európai Konferencialiga (EKL) mezőnyében ott lesz majd a Fradi tavasszal. Mivel azonban az eddigi négy meccsen kilenc pontot szereztek a zöldek, így a csoport első vagy második helye is elérhető, márpedig ez a két pozíció az EKL-nél rangosabb Európa Liga szereplésének jogát adja majd meg a Fradinak. Vereség esetén még veszélybe kerülhet a nagy siker, de ehhez a Zvezdának mindkét meccsét meg kell nyernie, a Fradinak pedig a Trabzonspor elleni visszavágón is ki kell kapnia. Reméljük, nem ez a forgatókönyv érvényesül.
Nem csupán a presztízs, vagy a jó eredmény tehát a tét ma este, hanem az is, hogy közel két évtized után ismét szoríthassunk magyar klubcsapatért a nemzetközi kupaporond tavaszi küzdelmeiben. A kulcsfontosságú párharcról természetesen portálunkon is olvashatnak majd.
Vezető kép: MTI/AP/TASR/Martin Baumann
Facebook
Twitter
YouTube
RSS