Meglehetősen lesújtó véleményt fejtett ki az ellenzéki összefogásról a 24.hu-nak adott interjújában Ungár Péter. Az LMP társelnöke szerint nemcsak az a probléma, hogy Márki-Zay Péter hallgatott az amerikai finanszírozásról, hanem az is, hogy mindez szembement a kampánytörvényekkel, hiszen azok értelmében csak és kizárólag magyar állampolgárok támogathatják a pártokat.
Dermesztő ez a pénz. És dermesztő, hogy sokan nem érzik problémának
– mondta Ungár Péter, az ellenzék választási kampányába érkezett amerikai pénzekről a 24.hu-nak. Az LMP társelnöke úgy látja: súlyos probléma, hogy Márki-Zay hallgatott a külföldi finanszírozásról.
Nemcsak olajat önt a tűzre, hanem rádobja az összes tengeri madarat, amikor olyanokat mond, hogy még a tanártüntetést is Amerikából fizetik
– mondta Ungár Péter, az LMP társelnöke Márki-Zay Péter megnyilvánulásai kapcsán. A politikus indulatosan beszélt a lapnak arról, hogy nem tudtak az amerikai pénzekről.
Ha tudtuk volna mi, LMP-sek, hogy ennyi külföldi pénz jött, akkor nem fizetünk be ennyit az ellenzéki kampányba. Akkor azt mondtuk volna, hogy oldják meg. Micsoda dolog ez?! Nem tudott erről senki. Ott voltam a pártelnöki találkozókon, és senki sem tudott erről. Egyébként is, hol látszódott ez a pénz? Mert a kampányban nem. Hova lett elköltve?
– tette fel a kérdést a zöldpárt társelnöke.
Mint ismert, nyár végén maga Márki-Zay Péter vallotta be, hogy százmilliókat – sőt, mint utóbb kiderült, 1,8 milliárd forintot – kapott a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) az Egyesült Államokból. Márki-Zay Péter egyértelműen beismerte, hogy a baloldali pártok választási kampányára költötték az Amerikából kapott dollármilliókat. Az Action for Democracy nevű szervezeten keresztül az MMM-nek juttatott csaknem kétmilliárd forintból finanszírozták az óriásplakátokat, a Facebook- és YouTube-hirdetéseket.
Ungár Péter elmondta: az ő jelöltjeik semmit nem láttak ebből a pénzből. Azt is megjegyezte: kaptak egyszer tollakat, amelyeket utólag is köszönnek szépen.
Hol van ez a pénz? Nem tudjuk. Semmi foganatja nem volt. Dermesztő ez a pénz. És dermesztő, hogy sokan nem érzik problémának. Ez egy súlyosan problémás dolog. És nem önmagában az, hogy pénzt ad valaki. Az a párttörvény lényege, hogy magyar állampolgárok adhatnak pénzt pártnak
– szögezte le Ungár Péter, hozzátéve, hogy ha valaki pénzt rak a magyar politikába, akkor a Magyar Közlönyben jelezni kell, ő adta a pénzt. Az interjúban arról is beszélt az LMP társelnöke: felháborítónak tartja, hogy azoknak nem beszélt Márki-Zay a külföldi pénzekről, akiknek a logója ott volt a neve mögött. Mint kiemelte, az, hogy Márki-Zay Péter egy podcastban véletlenül beszélt az amerikai finanszírozásról, nem a politikai alkalmasságot sugallja.
Ezzel a pénzzel valaki vagy elsétált, vagy a jó Isten tudja, mire költötte, de eredményes kampány nem lett belőle
– fejtette ki véleményét a lapnak.
Forrás: 24.hu; Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS