Joe Biden amerikai elnök a G20-országok vezetőinek indonéziai csúcstalálkozóján arról szeretne egyeztetni Hszi Csin-ping kínai elnökkel, hogy melyek azok a határvonalak, amelyeket egyik országnak sem szabad átlépnie – derült ki az elnök szerdán tartott, washingtoni sajtótájékoztatóján. Biden arról beszélt, világosan kell látni, hogy van-e ellentét aközött, amit a kínai elnök Kína nemzeti érdekeiről gondol, és aközött, amit ő maga az Egyesült Államok kulcsfontosságú érdekének tart.
Az amerikai elnök azt mondta, hajlandó együttműködni Hszivel, hogy feloldják ezeket az ellentéteket.
Megerősítette, hogy Tajvan kérdéséről is beszélni akar a kínai elnökkel.
Tajvan-doktrínánk egyáltalán nem változott
– szögezte le az amerikai elnök, aki korábban azzal vonta magára Peking haragját, hogy azt mondta: Washington katonákkal védené meg Tajvant, ha Kína megtámadja.
Peking szakadár tartományának tekinti a szigetet, és nem zárja ki, hogy erővel foglalja vissza a területet, melynek 1949, a kínai kommunisták polgárháborús győzelme óta saját kormánya van. Az Egyesült Államok a sziget legnagyobb fegyverszállítója, ugyanakkor tagja annak a nemzetközi konszenzusnak, miszerint csak egyetlen Kína létezik, és nem ismeri el Tajvant független országként. A katonai beavatkozást illetően az Egyesült Államok az úgynevezett stratégiai kétértelműség politikáját követi.
Joe Biden a héten először Phnompenbe utazik a Dél-kelet Ázsiai Országok szövetsége (ASEAN) csúcstalálkozójára, majd az indonéziai Balira, ahol a legfejlettebb és a legnagyobb feltörekvő országokat tömörítő G20-csoport állam- illetve kormányfőinek találkozóján vesz részt.
Vezető kép: MTI/EPA/Consolidated News Photos pool/Stefani Reynolds
Facebook
Twitter
YouTube
RSS